`

A piac három meghatározó szereplőjének összefogásával elindult a Hazai Alapanyagok a Magyar Menzán Program (HAMM). A program eredményeként a 2017/2018-as tanévtől hangsúlyosabban jelennek meg a magyar gyártók termékei az ételek hozzávalói között.


A Hungast cégcsoport elsőként az Univerrel és Gyermelyi Zrt-vel kötött stratégiai megállapodást, és további gyártókkal tárgyal a csatlakozásról. Páger Zsolt, a Hungast üzletfejlesztési igazgatója szerint a naponta 11 megyében, mintegy 700 tálalási helyen 180 ezer fogyasztót ellátó közétkeztető cégcsoport számára alapvető fontosságú, hogy a magyar beszállítókat, termékeiket és alapanyagaikat receptúráiban felhasználja és népszerűsítse fogyasztói, intézményi partnerei körében. Fontosnak tartják, hogy fogyasztóik (kiemelten a gyermekek) megismerjék a magyar alapanyagok választékát, és tudatában legyenek az egészséges élelmiszerek egészséges életmódot támogató összetevőinek.

Katona Péter, az Univer értékesítési igazgatója elmondta, hogy az Univer számára a kereskedelmi vendéglátás és a közétkeztetés kiemelten fontos, hiszen forgalmának 20 százalékát adja a gasztroszektor. Bokros Gábor, a Gyermelyi Zrt. marketing igazgatóhelyettese szerint a cégnek azért is jó a mostani megállapodás, mert tésztaforgalmuk 30 százalékát a közétkeztető és vendéglátó cégeknek szánt termékek teszik ki.

A Hungast csoport közölte: a program önkéntes vállalás cégcsoport részéről, nem tartalmaz állami finanszírozást. Korábban is a magyar alapanyagok beszerzését részesítették előnyben, de a most megkötött stratégiai megállapodások ezt még hangsúlyosabbá teszik. A Gyermelyi Zrt.-től 640 tonna száraztésztát, az Univer Zrt-től további 220 tonna alapanyagot vásárol a Hungast csoport éves szinten. A HAMM-termékek esetében a cél a lehető legmagasabb részarány elérése. A tervek szerint a program 2018 végére termékkategóriánként 2-3 stratégiai beszállítóval bővül.


(MTI)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám