`

Újabb pályázati forrás segítheti az élelmiszeripari vállalkozásokat – mondta az agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkár az idei PREGA konferencián. A digitalizáció térhódítását a szektorban a cégek és az egyetemek együtt tudják elérni.


2018. február 20-21-én már negyedik alkalommal került sor az Agroinform.hu, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és az Agrármarketing Centrum szervezésében a PREGA – Precíziós Gazdálkodási és Agrárinformatikai Konferenciára. Az egyes előadásokról több részletben számolunk be.

Az élelmiszeripari szekció kerekasztal-beszélgetésén Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára egy aktuális hírről számolt be. Mint mondta, a tárca folyamatosan figyeli a vidékfejlesztési pályázatok alakulását, így érkeznek olyan visszajelzések, hogy a nyertesek a vállalásaikat – az időközben megváltozott piaci környezet miatt – mégsem valósítanák meg. Ez pedig azt jelenti, hogy a fel nem használt támogatási összegekre akár új pályázatot is ki lehet írni – és az államtitkár szerint jó esély van arra, hogy 30-50 milliárd forintos keretösszegű felhívással segítsék az élelmiszeripari kis- és középvállalkozásokat. Hozzátette, kitűzött célterület ilyenformán még nincs, de azt elképzelhetőnek tartotta, hogy a kapacitásbővítés és/vagy munkahelyteremtés reális irány lehet. Az év második felében várhatóak erről részletesebb információk.

Kedvezőnek nevezte ezt a hírt Éder Tamás, a Bonafarm csoport PR és vállalati kapcsolatok igazgatója – egyben a NAK alelnöke –, ugyanakkor hozzátette, az élelmiszeriparban a digitalizáció elterjedését a kutatás-fejlesztési források szolgálják igazán. Ezt megerősítette Véha Antal, a Szegedi Tudományegyetem tanára, hozzátéve azt, hogy a K+F mellett még az innováció is fontos, legalábbis az egyetem a három területet együtt kezelve igyekszik az élelmszergyártói problémákra választ találni.

Abban egyetértettek a beszélgetés résztvevői, hogy az magyar élelmiszeripar technológiai hátrányban van az európai versenytársakhoz képest, és az előrelépést – akár a digitalizált, a precíziós elven működő gépek, berendezések alkalmazását, a hozzá kapcsolódó szakemberképzéssel együtt is – a felsőoktatási intézményekkel összefogva lehet elérni. Ez nem csak szólam, hiszen mint Véha Antal megjegyezte, az egyetem hazai és külföldi cégekkel is közösen dolgozik már ezen. Ugyanakkor a lemaradás bizonyos réspiacokon nem annyira számottevő, hiszen mint Süth Miklós, a Fornetti Kft. stratégiai igazgatója elmondta, amikor a vállalkozást felvásárolta a világ harmadik legnagyobb fagyasztottpékáru-forgalmazója, a svájci Aryzta cég, akkor elismerően szóltak a magyarországi gyártói körülményekről.


(nak.hu)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám