`

Az Európai Számvevőszék új jelentése szerint, noha a fogyasztókat az élelmiszerekben található veszélyes vegyi anyagoktól megvédő uniós rendszer kellően megalapozott, jelenleg túl ambiciózusnak bizonyul. Az Európai Bizottság és a tagállamok nem rendelkeznek kellő kapacitással ahhoz, hogy a rendszer működését maradéktalanul biztosítsák.


Az uniós élelmiszerbiztonsági politika célja az emberi élet és egészség magas szintű védelmének garantálása és a polgárok védelme az élelmiszerekben előforduló háromféle veszélytől: a fizikai, a biológiai és a vegyi anyagok jelentette veszélyektől. Ellenőrzésünk a vegyi anyagok jelentette veszélyekre helyezte a hangsúlyt. A számvevők jelentésükben megállapították, hogy az uniós élelmiszerbiztonsági modell világszerte elismert, azonban jelenleg túl ambiciózus. Véleményük szerint az élelmiszerekben, takarmányokban, növényekben és élő állatokban jelen lévő vegyi anyagokra irányadó uniós jogi keret továbbra is befejezetlen, és még nem érte el azt a végrehajtási szintet, amelyet az élelmiszer-termelésre vonatkozó uniós jogszabályok előirányoztak. Ezen túlmenően az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA), amely tudományos tanácsadást nyújt az európai szakpolitikai döntéshozatalhoz, a vegyi anyagokkal kapcsolatos munkája terén lemaradásokkal küzd. Ez hátrányosan érinti a rendszer egyes részeinek megfelelő működését és a modell egészének a fenntarthatóságát.

– Az élelmiszerbiztonság fontos prioritás az Unió számára, hiszen valamennyi uniós polgárt érint és szorosan kapcsolódik a kereskedelemhez – jelentette ki Janusz Wojciechowski, a jelentésért felelős számvevőszéki tag. – A jelenlegi uniós rendszert azonban számos következetlenség jellemzi és több nehézség is fenyegeti.

Egyes tagállamok ellenőrzései gyakrabban irányulnak a vegyi anyagok bizonyos csoportjaira, mint más csoportokra, és a jogi keret annyira terjedelmes, hogy a hatóságok nehezen tudják egyedül ellátni a rájuk háruló összes feladatot. A számvevők szerint a hatóságok által végzett ellenőrzések az összes elvégzett ellenőrzésnek csak kis részarányát adhatják, és az uniós modell csak akkor maradhat hiteles, ha a hatósági és a magánszektorbeli ellenőrzési rendszerek kiegészítik egymást. A két rendszer közötti szinergiák feltárása azonban csak mostanában kezdődött meg.

Az Unió bizonyos növényvédő szerek használatát veszélyességi kritériumok alapján korlátozta. A számvevők azonban felhívják a figyelmet: egyes növényvédőszer-maradványok ennek ellenére elfogadhatónak minősülhetnek az Unióba importált termékekben, amennyiben kockázatértékelés kimutatta, hogy nem jelentenek veszélyt a fogyasztókra nézve. Megállapították továbbá: korlátot jelent az ellenőrzési rendszer működésében, hogy a tagállamok nehezen tudják meghatározni, milyen jellegű végrehajtási intézkedéseket foganatosítsanak szabálytalanság esetén.

A Számvevőszék a következő ajánlásokat teszi az Európai Bizottságnak:
- értékelje a vegyi anyagok jelentette veszélyekre vonatkozó jogszabályok lehetséges módosításait annak fényében, hogy milyen kapacitások állnak rendelkezésre ezek egységes alkalmazásához;
- ösztönözze a komplementaritást, hogy a tagállami hatóságok szélesebb körben támaszkodhassanak a magánszektor által elvégzett ellenőrzésekre;
- fejtse ki, milyen intézkedésekkel kívánja biztosítani, hogy azonos biztonsági követelmények vonatkozzanak az Unióban előállított és az oda behozott élelmiszerekben található növényvédőszer-maradványokra, miközben továbbra is gondoskodik a WTO-szabályok betartásáról;
- nyújtson további iránymutatást a tagállamoknak a végrehajtási intézkedések alkalmazásáról, és tegye szigorúbbá az élelmiszerekre vonatkozó uniós szabályok betartására irányuló monitoringeljárásokat.


(forrás: Európai Számvevőszék)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám