`

A NAK hivatalos levélben keresi meg NÉBIH vezetését, hogy soron kívül tájékoztassák a kamarát a hazai afrikaisertéspestis-ügy fejleményeiről. A kamara alelnöke úgy nyilatkozott, hogy az esetleges importtilalom okozhat gondot a hazai élelmiszeriparnak.


A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal hétfőn közölte, hogy afrikai sertéspestist mutatott ki a laboratóriumuk egy Heves megyéből beszállított vaddisznótetemből. A fertőzött területen a járványügyi szakemberek fokozottan ellenőrzik házisertés-állományokat, s azt is, hogy a gazdák úgy tartják-e a disznókat, hogy azok ne érintkezhessenek a vaddisznókkal. A korszerű telepeken kizárt, hogy a házi sertés érintkezzen a vaddisznóval, de nem megfelelően körbekerített háztáji gazdaságokban ennek nagy a kockázata.

Az üggyel kapcsolatban a Népszavának Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének (Hússzövetség) elnöke, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara alelnöke a Népszavának azt nyilatkozta, hogy valószínűleg Ukrajnából, vagy Romániából származó fertőzött sertéshúsból készített terméket hozhattak be átutazók, és a hulladékba került maradékból ehetett a később elpusztult jószág.
– Mivel nem házi sertésben találták meg a kórokozót, attól nem kell tartani, hogy egy legálisan működő, a szabályokat betartó húsfeldolgozó üzembe fertőzött alapanyag kerülhet be – hangsúlyozta a NAK-alelnök. – Így közvetlen kihatása a hazai élelmiszerpiacra ennek a fertőzésnek egyelőre nem lesz. Gondot legfeljebb az jelenthet, ha valamelyik EU-n kívüli ország erre hivatkozva importtilalmat vezetne be a magyar sertéshúsra, illetve -készítményekre.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara hivatalos levélben keresi meg az országos főállatorvost és NÉBIH vezetését, hogy rendszeresen és soron kívül tájékoztassák a kamarát az ügy fejleményekről. Ezzel együtt a nak.hu is megkereste a NÉBIH sajtóosztályát, többek között arról érdeklődtünk, hogy történt-e bármilyen – Éder Tamás által is említett – korlátozás. Amint kapunk választ, azt közölni fogjuk, illetve a NÉBIH által a NAK-nak megküldött publikus tájékoztatásokat is közzé tesszük az üggyel esetleg érintett kamarai tagok első kézből való informálása érdekében.


(nak.hu)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám