`

A NAK Élelmiszeripari Igazgatóságának „Tanuljunk együtt!” programsorozata keretében 2018. október 17-18. között a vörösáru-gyártásban mélyedtek el a kamarai tagok.


Az élelmiszer-feldolgozók igényeit felismerve indult útjára ez a – hiánypótló − gyakorlati program a NAK támogatásával. A program célja a termékfejlesztések előmozdítása, a higiéniai ismeretek bővítése, valamint az előállítók elméleti és gyakorlati tudásnövelése. Az eddigi tapasztalatok, a jelentkezők előképzettsége és a téma összetettsége alapján két csoportba sorolva indult az 1-1 napos program, kezdő és haladó szinten. A vörösáru-gyártás részben kamarai és résztvevői költségvállalás mellett összesen 23 lelkes és aktív résztvevőt köszönthettünk a Szent István Egyetem Élelmiszertudományi Karának Hűtő- és Állatitermék Technológiai Tanszékén.

A gyakorlati nap keretében a megjelentek mélyebb ismereteket szerezhettek az alapvető higiéniáról, az élelmiszer-biztonságról, az alapanyagokról és a gyártási technológia lépéseiről, továbbá részletesen megismerkedhettek a vörösáruk készítésének alapjaival, valamint különböző összetételű virslik gyártásával.

A kurzust Dr. Friedrich László Ferenc, az egyetem megbízott dékánja, a tanszék vezetője nyitotta meg köszöntőjével, melyben ismertette a tanszék munkáját és a programot. A nap további részében az előadásokban kiemelt szerepet kaptak az élelmiszer-biztonság, a minőségellenőrzés, a jelölés a vonatkozó jogszabályi előírások bemutatása.

A gyakorlati rész során négyféle virslit készíthettek a résztvevők. A termékek készítése során különböző összetevők kerültek felhasználásra, így eltérő állagot, minőséget, vagy ízt lehetett tapasztalni a végeredményben. Mindemellett a nemrég érvénybe lépett érzékszervi minősítési szabvány alapján számos kereskedelemben kapható vörösárut bíráltak el. A vörösáru-gyártás témakörében rendezett gyakorlati nap szakmai beszélgetéssel, az oklevelek átadásával és értékeléssel zárult.  A résztvevők visszajelzései alapján igény mutatkozik a gyakorlati nap folytatására más termékkörökkel kiegészítve a NAK szervezésében.


(nak.hu)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám