`

A kormányzat és a szakma is arra törekszik, hogy egyre több minőségi magyar bor jelenjen meg a hazai és a nemzetközi piacon. Az idei szőlőtermés kapcsán bizakodóak a borászok.

 

Javában zajlik a szüret, egyes korai fajtákból lassan bor is válik. A termelők két út közül választhatnak, hogy az új vagy a kevésbé új boraikat eljuttassák a célközönséghez, illetve bemutathassák, megismertethessék azokat velük: vagy közvetlenül az ideális bemutatkozási terepnek tekintendő, a nyár végén, ősz elején zajló borfesztiválok, vagy közvetve a nagyobb kereskedelmi láncokon keresztül. Utóbbiak közé tartozik például a Spar, amely 80 borászat 500 termékét értékesíti – több mint a felétől közvetve szerzi be az árut –, és ezekből tavaly 9,5 millió palackot adott el. Ezzel is a cég a borászatok stabil, kiszámítható partnerének számít. Előbbiek közé pedig az olyan nagy múltú esemény tartozik, mint például a szeptember elején idén 26. alkalommal sorra kerülő Budapest Borfesztivál.

A rendezvényt felvezető augusztus 30-i sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a kormányzat és a szakma is már évek óta azon dolgozik, hogy a mennyiség helyett a minőség legyen a meghatározó tényező a termelők körében. Mint Gál Péter, az FM eredetvédelemért felelős helyettes államtitkára elmondta, a tárca ezt a szándékot az eredetvédelmi programon keresztül igyekszik ösztönözni. Ezt felhasználva kívánják tudatosítani a termelőkben, hogy a termőhely neve a legjobb marketingeszköz, és Magyarország valamennyi borvidékén vannak olyan nemzetközileg is versenyképes borok, amelyek az adott termőhely legjobb adottságait jelenítik meg.
– Annak érdekében, hogy az eredetvédelmi rendszer jól működjön és maximálisan szolgálja a termelők, valamint a borászok érdekeit, a minisztérium javaslatokat fogalmaz meg a termelői közösségek, hegyközségek számára a névhasználati szabályokkal kapcsolatban. Ennek alapján tudatosan pozicionálhatják az adott termőhely borait (borneveit) a piacon – mondta Gál Péter.

Légli Ottó, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa elnöke ehhez annyit tett hozzá, hogy a magyar bor hosszút távú értéke az egyediség, és senkinek nem kell azért szabadkoznia, hogy ha valamely minőségi, egyedi borát nem nagy mennyiségben palackozta. Hozzátette, a Budapest Borfesztivál kiváló bemutatkozási lehetőség a borászoknak, hogy széles körben, jó körülmények között mutassák be minőségi áruikat a fogyasztóknak.

Az, hogy milyen is igazán egy-egy minőségi palack, az a sajtótájékoztató háttérelemeként megjelentetett, az idei Vinagora borverseny díjnyertes boraiból kiderült. Illetve egész pontosan a közzétett – a laikus közönség előtt talán kevésbé ismert – értékelő lapok utaltak erre. Ezeken olyan szempontok szerepelnek, mint például az érlelés hossza és típusa, a szőlő érettségi állapota, a borkészítés típus. De a legérdekesebb rész mindenképpen az a hétszögű ábrán megjelenített borprofil, amely az intenzitásértéktől kezdve a csersavértékig valamennyi számottevő elemet közöl.

Ezek a díjazott borok korábbi szőlőtermésből valók. Az ideivel kapcsolatban a HNT-elnök sokat sejtetően azt mondta, hogy a szüret során a borászok elégedettek, és „jó év áll előttünk”. Ami a konkrétabb számokat illeti: Gál Péter megjegyezte, hogy az idei szüreten várhatóan mintegy 410 ezer tonna szőlőt szednek majd le a termelők, és ebből mintegy 2,9 millió hektoliter seprős újbor kerülhet a pincékbe az előzetes termésbecslés szerint, szemben a múlt évi 2,7 millió hektoliterrel. Várhatóan a korábbi becslésnél kevesebb lesz a picékben az újbor, mivel a Duna Borrégióban tapasztalható aszály érzékelhetően csökkentheti a szőlőtermést. De ettől még a minőség változatlan maradhat…

 


A díszvendég: Chile

Huszonhatodszor nyitja meg kapuit szeptemberben Európa legszebb borfesztiválja, a Budapest Borfesztivál. Ezúttal is a Várban kóstolhatják meg a látogatók közel 200 hazai és külföldi kiállító több ezer borát. A borfesztivál a nemzetközi borpiac egyik meghatározó országát, Chilét látja vendégül. A chilei borok az elmúlt évtizedekben a világ elitjébe verekedték magukat, mára kiforrott stílussal, kimagasló koncentrációval és zamatintenzitással hívják fel magukra a figyelmet.


 


(nak.hu) (fotó: nak.hu)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám