`

A bér-szeszfőzdék és a házi pálinkát otthon főzők is több pálinkát állítottak elő 2017-ben, mint egy évvel korábban. Az továbbra is a NAV feladata, hogy megakadályozza utóbbiak kereskedelmi forgalomba kerülését.


Tavaly 8,8 millió liter, ötvenszázalékos pálinkának megfelelő párlatot készítettek a szeszfőzdék a megrendelők gyümölcséből, ami meghaladja az egy évvel korábbi értéket, és az otthoni pálinkakészítők is többet főztek, mivel tízmillió forinttal több közterhet, 85 millió forintot fizettek be az államkasszának – derül ki a keddi Magyar Időkből.
– 2016 óta párlatadójegyet kell vásárolniuk azoknak, akik otthon főznének pálinkát – mondta a lapnak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) jövedéki ügyekkel foglalkozó szóvivője. Leopold Róbert pénzügyőr őrnagy hozzátette: az egy liter előállítását lehetővé tevő jegyért hétszáz forintot kell fizetni.

Az első évben, 2016-ban 106 ezer jegyet váltottak az érintettek, ami 75 millió forintos bevételt hozott az államkasszának. Tavaly emelkedtek a számok, 120 ezer párlatadójegy nyomán nagyjából 85 millió forint érkezhetett a közkasszához. A legtöbb szelvényt Pest, Békés és Fejér megyében vették meg a főzni vágyók, a legkevesebb pedig Nógrádban, Vasban és Budapesten fogyott.

Leopold Róbert kiemelte, hogy már nem a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, hanem az önkormányzatok ellenőrzik az otthoni pálinkafőzés szabályainak megtartását, így a főzőberendezés vásárlásáról is a helyhatóságot kell tájékoztatni. 2015 óta egyébként összesen 21 ezer üstről érkezett bejelentés.
– Az ugyanakkor továbbra is az állami adóhatóság feladata, hogy megakadályozza olyan párlatok forgalomba kerülését, amelyeket otthon készítettek – mondta a szóvivő, majd aláhúzta: a házi főzésű pálinka csak saját használatra szolgálhat.


(forrás: Magyar Idők)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám