`

Hatalmas sikere volt Lengyelország fővárosában a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa által megrendezett üzleti borbemutatónak. Az elmúlt évek országos borversenyeinek díjazottjai közül 26 pincészet mutatta be borait a közel 200 fős szakmai közönségnek.


A rendezvényt a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa szervezte meg a 2016-ban elfogadott szőlő-bor ágazati stratégia megvalósításának részeként. Az őszi prágai üzleti borkóstoló után ez volt a második ilyen esemény. A V4-országok hagyományosan kiemelt exportpiacot jelentenek a magyar borok számára, amit az itt kiállító borászok is megerősítettek. A rendezvény lengyel látogatói meglepően jól ismerték a magyar borrégiókat és szőlőfajtákat, így az általános ismerkedés mellett sokan konkrét termékeket kerestek a portfóliójuk bővítéséhez.
– A mai rendezvény óriási lehetőség volt a modern magyar borászat sokszínűségének, szőlőfajtáinak, régióinak, borászati stílusainak és családi tradícióinak megismerésére – mondta Wojciech Bońkowski, Lengyelország vezető boros médiájának, a Winicjatywa.pl & Ferment-nek az igazgatója. – Lenyűgöztek az elegáns stílusban készült, főként Szekszárdról, Badacsonyból és Tokajból származó fehér és vörös borok. Bízom benne, hogy a jelen lévő független borkereskedőknek köszönhetően ezek a tételek ezentúl elérhetőek lesznek a piacunkon.

A rendezvény két fő pillérre épült. Az egyik teremben a borászatok képviselői személyesen mutatták be a szakmai közönségnek a boraikat, míg a másikban 50 fős, teltházas mesterkurzusok zajlottak. Utóbbi során Herczeg Ágnes nemzetközi borakadémikus és borszakértő mutatta be a sommelier-eknek és az újságíróknak a magyar szőlőfajták és borvidékek sokszínűségét, majd Tomasz Prange-Barczyński, a Lengyel Borszakírók Szövetségének elnöke a borkereskedőnek tartott egy főként üzleti szemléletű mesterkurzust Magyarország borkereskedelméről és bormarketingjéről. Mindkét mesterkurzuson 13-13 bort kóstoltak a szakértő előadók vezetésével a lengyel résztvevők.

A rendezvény sikerességéhez hozzájárult az alapos előkészítő munka. A szőlész-borász szakmai önkormányzat egy lengyel szakmai partnerrel kereste meg azokat a borpiaci szereplőket, szakújságírókat, akik közvetlen vagy közvetett módon nagyban hozzájárulhatnak a minőségi magyar borok lengyelországi üzleti sikereit. A bemutató exkluzív környezetben, Varsó üzleti negyedének egyik nagy presztízsű szállodájában zajlott, méltó helyszínt biztosítva a díjnyertes borokból álló válogatásnak. A rendezvény szakmai partnere és támogatója a Magyar Turisztikai Ügynökség volt.

 


A varsói üzleti borbemutatón részt vett pincészetek

Bock Borászat, Borbély Családi Pincészet, Csányi Pincészet, Csendes Dűlő Szőlőbirtok, Etyeki Kúria Borgazdaság, Evinor - Simkó Pince, Gál Szőlőbirtok és Pincészet, Garamvári Szőlőbirtok, Grand Tokaj, Günzer Pincészet, Günzer Tamás Pincészete, Heimann Családi Birtok, IKON Borászat, Juhász Testvérek Pincészete, Kern - Bor és Pezsgőház, Kincsem Kastély Szőlőbirtok, Koch Borászat, Pendits Szőlőbirtok és Pincészet, Söptei Pincészet, Szőllősi Pincészet, Takler Borbirtok, Thummerer Vilmos, Tóth Ferenc Pincészet, Vylyan Szőlőbirtok és Pincészet, Winelife Borászat, Tornai Pincészet


 


(HNT)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám