`

A Földművelésügyi Minisztérium a Kékfrankos évének nyilvánította az ideit. A tavalyi Furmint éve sorozat pedig eredményesen zárult.


Az idei év azért lett a Kékfrankos éve, mert egy igazi magyar kékszőlőfajta, amelyből kitűnő borok készíthetők, amelyekre érdemes külön is felhívni a fogyasztók figyelmét. Továbbá a kékfrankos a legnépszerűbb és a legnagyobb területen termesztett kékszőlőfajta Magyarországon – mondta Fazekas Sándor miniszter azon a pénteki eseményen, amelyen lezárták a Furmint éve sorozatot. Hozzátette, hogy elindítják „a kékfrankos országkóstolót", és emellett több, a témához kapcsolódó workshop, tudományos kutatás valamint más esemény is zajlik majd.

Kiss Eliza, az FM kiemelt borágazati ügyekért felelős miniszteri biztosa szerint a kékfrankos választása az idei évre egyszerű feladat volt nemcsak azért, mert népszerű és a legnagyobb területen – mintegy 7300 hektáron – termesztett magyar szőlőfajta, hanem azért is, mert a múlt évben fehérszőlő fajta volt a kiemelt, így most kéknek kellett jönnie. Hozzátette, hogy ezzel a fajtával szinte mind a 22 magyar borvidéken foglalkoznak. Elmondta: a múlt év a borászok számára kedvező volt. A pincébe kerülő bor mennyisége 3,3-3,4 millió hektoliter körüli lesz. A teljes összegzés hamarosan elkészül. Tavaly az ágazat árbevétele elérte a 87 milliárd forintot.

Fazekas Sándor szerint Furmint éve programsorozat sikerrel zárult. Segítette azt a dinamikus fejlődést, amelynek nyomán az új évezredben a minőségi magyar borok kerültek és kerülnek egyre inkább előtérbe. Megjegyezte, jelentős sikert hozott a „Fogadj örökbe furmintot" elnevezésű kezdeményezés is, amelynek célja a magyar felsőfokú képzésben dolgozó fiatal szakemberek, illetve a frissen végzett hallgatók szakmai tevékenységének támogatása volt, egy ösztöndíjrendszer létrehozásával, annak érdekében, hogy a magyar szőlőművelés és borászat megújítása a következő években is folytatódjon.

Gyuricza Csaba, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) főigazgatója elmondta: a Furmint éve alkalmából kiírt ifjú kutatói pályázaton figyelemreméltó szakmai teljesítmények születtek, és a kezdeményezés felkeltette a szponzorok figyelmét is. Összesen A 2,5 millió forintot adtak össze a pályázatok díjazására, amiből most 1,4 millió forintot osztottak szét a legjobb szakmai teljesítményt nyújtó pályázók között. A megmaradó összeget az idei pályázat finanszírozására fordítják, azzal a pénzösszeggel együtt, amit a támogatók az idén is erre a célra összeadnak majd.


(MTI)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám