`

Az Agrárminisztérium, immár hagyományt teremtve, a 2017-es Furmint éve után 2018-at a Kékfrankos évének nyilvánította annak érdekében, hogy felhívja a nemzetközi és a belföldi piac, illetve a fogyasztók figyelmét az egyik legfontosabb őshonos magyar szőlőfajtára.


Ebben az évben is új kiadványok, workshopok, tudományos konferenciák, valamint genetikai kutatások révén szeretnének minél többet megtudni a kékfrankos szőlőfajtáról – mondta Kiss Eliza, a Nemzeti Borkiválóság Program vezetője. Hozzátette, kiemelt feladat, hogy megfelelő mennyiségben és minőségben álljanak rendelkezésre oltványok, ezáltal lehetőség nyíljon a kísérletezésre is.

Az évindító sajtóeseményen Bognár Lajos, az agrártárca helyettes államtitkára hangsúlyozta: a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal számára a legfontosabb borágazati feladat a magyar borok minőségi szintjének emelése, továbbá az, hogy minél jobban megismerjük az adott fajta sajátosságait, érzékszervi és analitikai paramétereit. Ez utóbbit egy 21. századi technológia révén kívánja a szervezet elérni, azaz a NMR (mágneses rezonanciavizsgálat) bevezetésével, mely a legkorszerűbb analitikai megoldást nyújtó eszköz. Megjegyezte, a magyar hatósági adatbázis kiszélesítésével a cél a magyar borászat kincseinek – köztük a Kékfrankosnak – a védelme. A sokparaméteres elemzések segítségével ugyanis lehetőség nyílik többek között a borászati termékek termőhelyének, évjáratának és fajtájának ellenőrzésére is.

Horkay András, az Országos Borszakértő Bizottság elnöke kiemelte: a kiválasztott kékfrankosok népszerűsítése valamint megismertetése érdekében az agrártárca idén is kiadta a Kékfrankos Borkiválóság könyvet, amely 77 bort mutat be. A kiadvány célja a fajta eredetének, elterjedésének, egyéni karakterének a bemutatása, valamint a fajtával foglalkozó legjobb borászok, pincészetek és magas minőséget képviselő borok megismertetése a borkedvelő közönséggel.

A Kékfrankos kiválóságok Könyve 5 ezer példányban jelenik meg magyar és angol nyelven. Az idei év különlegessége egy olyan csokoládéválogatás, amelynek egy-egy darabját TOP Kékfrankos borkiválósággal töltötték. Ebből is látszik, hogy az élelmiszerágazaton belül számos szinergikus lehetőség kínálkozik az újdonságok kifejlesztésére.


(AM Sajtóiroda)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám