`

2018. november 16-án zajlott a NAK Élelmiszeripari Igazgatóságának „Tanuljunk együtt! – Pálinka- és párlatkészítés” elnevezésű szakmai napja. A program a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara finanszírozásában valósult meg, melyen 10 fő vett részt.


A rendezvény célja elsősorban az volt, hogy azok számára a kisebb bérfőzetők, falusi vendégasztalt üzemeltető kistermelők számára adjon gyakorlatban hasznosítható elméleti és technikai tudást, akik már készítenek vagy készíttetnek párlatot, de javítani szeretnének a technológiájukon, termékük minőségén, valamint idővel megfelelő árualappal kívánnak rendelkezni, így bővítve jelenlegi kínálatukat.

A résztvevők ez alkalommal is hallhattak a jó alapanyag ismérveiről. Részletesen szó esett a gyümölcsök feldolgozásáról, az erjesztéshez szükséges tartályok minőségi paramétereiről, a lepárlás folyamatáról. Az első elméleti blokkot követően az üzem területén a résztvevők többek között megtekintették a mosó- és aprító berendezéseket, és az egylépcsős lepárló berendezést is működés közben, mely a kétlépcsős eljáráshoz képest energetikai szempontból jelentősen hatékonyabb, valamint az aromaanyagokkal, és illó komponensekkel is szelídebben bánik, így kifejezetten alkalmas a „törékenyebb” gyümölcsökből készült cefre lepárlására is.

A második elméleti blokkban előadónk a teljes lepárlási folyamatot bemutatta a jelenlévőknek egy egyedi építésű, főként üvegből készült szemléltető berendezésen, ahol a közönség szabad szemmel követhette az összes képződő párlatcsepp útját. Ennek köszönhetően már nem maradt többé kérdés, hogy mi történik például az üstben és toronyban, ami egy üzemi berendezésnél viszont nem mindig látszik. A folyamat eredményeként az elválasztás kényes műveletét is gyakorlatban tekintették meg, miközben tagjaink a több kis üvegcsébe képződött párlatmintákat folyamatosan illatolta, és munka közben közösen döntötték el, hol van vége a különböző frakcióknak, és mely minták kerülhetnek a középpárlatba.

A szakmai napon folyamatosan lehetőség volt kérdések feltevésére, így ki-ki saját érdeklődésének megfelelően kaphatott válaszokat az általa fontosnak vélt témáknál, az előadásokkal párhuzamosan pedig a gazdálkodók által behozott párlatok bírálata zajlott. Utóbbi eredményeként minden érdeklődő egyedi véleményt kapott az általa hozott mintára vonatkozóan, és szemmel láthatóan érdeklődéssel fogadta a technológiájában szükséges javítási javaslatokat.

A programot az értékelési lapok szerint sikerrel zártuk, a részvételi oklevelek átadását követően több ízben hallhattuk, hogy szükségesnek és fontosnak tartják a megjelentek a mostani, és az ehhez hasonló programjainkat, így a jövőben is folytatni kívánjuk a „Tanuljunk együtt!” program folytatását.


(NAK/Pető Krisztina)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám