`

Hivatalosan is elindult a 2019-es sörszezon. A Sörszövetség adatai szerint a sörfogyasztás reneszánszát éli hazánkban, a tavalyi éves jelentésben az áll: 70 000 hektoliterrel több sör fogyott 2018-ban az azt megelőző évhez képest.


A Magyar Sörgyártók Szövetsége és a Kraft Sör Egyesület közös csapolással nyitotta meg az idei sörszezont.
– A magyar sörkultúra látványosan fejlődik, a prémium sörök egyre nagyobb részt vesznek ki a kereskedelmi forgalomból, és a felelős sörfogyasztás ügye is jó úton jár. Az évadnyitó rendezvényünkön az is bebizonyosodott, hogy a minőségi sörgyártás nem varázslat, hanem gondos, nagy szakmai ismeretet igénylő tevékenység, amelyet egyre jobban ismernek és elismernek a fogyasztók – mondta Dr. Kántor Sándor, a Magyar Sörgyártók Szövetségének igazgatója a május 9-i rendezvényen.

A magyar sörpiacon 2018-ban 6,29 millió hektoliter sör fogyott, szemben a 2017-es 6,22 millió hektoliterrel. Az öt legjelentősebb sörgyártó (Borsodi Sörgyár Kft., Carlsberg Hungary Kft., Dreher Sörgyárak Zrt., Heineken Hungária Zrt. és a Pécsi Sörfőzde Zrt.) együttes belföldi értékesítése a múlt évben több mint 15 millió palackkal haladta meg az előző évit, ami 1,2% feletti növekedésnek felel meg.
– Nem véletlen, hogy a társasági események királya még mindig a csapolt sör, hiszen annak a frissessége és ízharmóniája adja vissza azt a figyelmet és gondoskodást, amit a sörfőzés mestereitől kap a gyártás során. Az emberek szeretik az igényes, nagy szakértelemmel készült különlegességeket, ezért választják előszeretettel a prémium söröket – magyarázta Ali Rawech Szami, Kraft Sör Egyesületének képviselője.

A Magyar Sörgyártók Szövetségének adatai szerint az egész magyar piacon megfigyelhető a minőség irányába való elmozdulás: tavaly a szuperprémium kategória eladásai közel 60 százalékkal nőttek (307 ezer hektoliterre), a prémium sörök szegmense 17 százalékkal (1,193 millió hektoliterre) bővült. Eközben a középkategóriás sörök értékesítése 1 százalékkal (2,569 millió hektoliterre), az úgynevezett gazdaságos (sajátmárkás) söröké pedig 8 százalékkal (2,222 millió hektoliterre) esett vissza. Kántor Sándor szerint 2019-ben folytatódni fog a tavaly megkezdődött tendencia. Idén is egyre többet fogunk fogyasztani a prémium sörökből, tovább fog nőni az ízesített és ízesítetlen alkoholmentes sörök forgalma, míg az olcsóbb, alacsonyabb minőségű termékek fogyasztása tovább csökken.


(forrás: Sörszövetség)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám