Tejipar

Stabilizálódott és növekedésnek indult a hazai tejágazat 2017-ben a Tej Terméktanács elnöke szerint. Úgy vélte, fontos lenne, hogy az áfacsökkentést már idén az összes fogyasztói folyadéktejre kiterjesszék.


A kétéves válság utáni felépülés jegyében telt 2017, mind a tejpiac egészét, mind az egyes piaci szereplők szintjét tekintve. A felvásárlási árak és a tejtermékek átadási árai is növekedésnek indultak, a piaci helyzet stabilizálódott. A tavalyi évben kismértékben ugyan, de növekedett a tehénállomány is – mondta a Magyar Hírlapnak Mélykuti Tibor, a Tej Terméktanács elnöke. Hozzátette ugyanakkor, hogy a főbb tejtermékek belföldi értékesítésében a tavalyi év mérlege nem kifejezetten pozitív. A fogyasztói folyadéktej, azon belül is a legnagyobb arányt képviselő 1,5 százalék zsírtartalmú UHT tej belföldi értékesítésében például jelentősnek mondható, 12 százalékos visszaesés volt tapasztalható az előző évhez képest.

A Tej Terméktanács elnöke szerint a tavalyi áfacsökkentés hatása pozitív volt, de mivel a magyar folyadéktej-piacon meghatározó UHT és ESL tejekre nem terjedt ki, az idehaza értékesített tejek csupán 16-18 százalékát érintette. Úgy vélte, fontos lenne, hogy már az idei év második felétől az összes fogyasztói folyadéktej része lehessen az áfacsökkentésnek. Így szerinte a hazai tejipar még tovább tudná növelni az UHT-piacon a hazai tejek arányát.

A teljes interjú itt olvasható.



(Magyar Hírlap)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Cím: 1119 Budapest, Fehérvári út 89-95.

Zöld szám: +36 80 900 365

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Adószám: 18399257-1-43

 

Földbizottsági meghívók

Őstermelői adatok lekérdezése

 

Ügyfélszolgálati irodák és falugazdászok