`

Nyolc mezőgazdasági szakképző iskola ellenőrzésénél talált súlyos szabálytalanságokat és hiányosságokat az Állami Számvevőszék (ÁSZ), amely kezdeményezte az egyik budapesti iskola állami támogatásának felfüggesztését is.


Az eredményes és célszerű szakképzés alapja és alapvető feltétele a szakképző intézmények közpénzekkel és a közvagyonnal való törvényes, átlátható és a korrupcióval szembeni védelmet biztosító működése és gazdálkodása. Mindezen igényekkel összhangban, a közpénzügyek átláthatóságának előmozdítása, a közvagyon védelme érdekében az Állami Számvevőszék agrár-szakképző iskoláknál végez ellenőrzéseket.

Az ÁSZ vizsgálata szerint a budapesti, kaposvári, nyíregyházi, szombathelyi, nagykátai, baktalórántházai, péceli és a Csongrád megyei Ásotthalmon működő agrár-szakképző intézmények a 2016-2017 közötti időszakban nem biztosították a nemzeti vagyonnal való átlátható, elszámoltatható gazdálkodást, továbbá nem voltak védve a korrupcióval szemben. Mivel az AM Közép-magyarországi Agrárszakképző Központ, Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégiumnál a törvényes gazdálkodás alapvető feltételei sem voltak biztosítottak, az ÁSZ kezdeményezte a budapesti intézmény államháztartásból származó támogatása folyósításának felfüggesztését. Az ellenőrzött mezőgazdasági szakképző iskolák irányító szerve az agrártárca.

Az Állami Számvevőszék ellenőrzéseinek célja annak értékelése, hogy az ellenőrzött intézményre vonatkozó irányító szervi feladatellátás a jogszabályi előírások betartásával történt-e; az intézménynél a belső kontrollrendszer kialakítása és működtetése szabályszerű volt-e, biztosította-e az átlátható, szabályszerű, gazdaságos, hatékony és eredményes gazdálkodás feltételeit; az intézmény pénzügyi és vagyongazdálkodása megfelelt-e a jogszabályi előírásoknak és belső szabályzatainak. Az ellenőrzések keretében az ÁSZ értékelte az egyes intézményeknél a korrupciós kockázatok kezelését szolgáló integritás kontrollok kiépítettségét, az integritás szemlélet érvényesülését, valamint a teljesítmény-ellenőrzés feltételeinek kialakítását is.

Az ellenőrzések megállapításai alapján az Állami Számvevőszék a nyolc agrár-szakképző iskola igazgatóinak összesen 70 javaslatot tett a feltárt szabálytalanságok, hiányosságok megszüntetése, illetve kijavítása érdekében. A megállapítások és javaslatok alapján a szakképző iskolák igazgatóinak 30 napon belül intézkedési tervet kell készíteniük.


(forrás: ÁSZ)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám