`

Hamarosan befejeződik az idei betakarítás, az őszi betakarítású növényekből ebben az évben valamivel több mint 10 millió tonna termett, szemben a tavalyi 12,3 millió tonnával – hangzott el az Aratási Koordinációs Bizottság keddi tanácskozása utáni tájékoztatón.

 

Czerván György, a Földművelésügyi minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkára elmondta: kukoricát mintegy 1 millió hektáron termesztettek ebben az évben a gazdák, a növény hozama az előzetes várakozásoknál valamivel nagyobb, hektáronként előreláthatólag átlagosan 6,7 tonna lesz. Így az idén 6,7 millió tonna kukoricára lehet számítani, ami mintegy 2 millió tonnával kevesebb a múlt évi rekordtermésnél. A kukorica betakarításából mintegy 20 ezer hektár van még hátra, ezzel egy-két napon belül végeznek a gazdák. A napraforgót már betakarították, a termés mintegy 660 ezer hektárról került a magtárakba. Az átlagtermés hektáronként 2,8 tonna, összesen mintegy 1,87 millió tonna, gyakorlatilag azonos a tavalyival. Összességében az őszi betakarítású növényekből ebben az évben valamivel több mint 10 millió tonna termett, szemben a tavalyi 12,3 millió tonnával.

Az államtitkár tájékoztatott arról is, hogy valamennyi őszi vetésű növényt elvetették: őszi káposztarepcét 293 ezer hektáron, őszi árpát 230 ezer hektáron, őszi búzát 957 ezer hektáron vetettek. Már csak az őszi mélyszántásokat kell befejezni, ez most 60 százalékos állapotban van.

Szólt arról is, hogy a terméseredmények térségenként nagy szórást mutatnak. A napraforgó legkisebb átlaghozama 2,2 tonna volt hektáronként, például Veszprém és Bács-Kiskun megyében, a legjobb, hektáronként 3 tonna feletti pedig Tolna, Hajdú-Bihar és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. A kukorica leggyengébb termésátlaga 5 tonna körüli volt hektáronként, például Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyében. A legjobb hozamok pedig hektáronként 7-5 és 7,9 tonna körül voltak például Baranya és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. (Részletes statisztika megtalálható az AKI oldalán.)
– A legtöbb, ilyenkor magtárba kerülő gazdasági növényre – így a kukoricára, a napraforgóra, szójára, burgonyára és cukorrépára is – igaz, hogy az országos termésátlag a tavalyi rekordértékeket ugyan nem érte el, de az ötéves átlagot meghaladta. A termények minősége jó, cukorrépánál a cukortartalom átlagon felüli. A gazdák jól haladnak az őszi vetésekkel is: a repce a rozs és az őszi árpa vetőmag már a földbe került, de az őszi búza és a tritikálé vetésével is végéhez közelednek a gazdák. Az időben elvetett területeken a kelés és fejlődés megfelelő – jegyezte meg Czerván György.

A világ más részein meglehetősen hektikusan alakultak a termésátlagok. Az idei kukoricatermés az USA-ban, az EU-ban és még Ukrajnában is kissé elmarad a tavalyi értékektől, viszont a déli féltekén még Brazília és Argentína jól teljesíthet. Az európai terméskiesés elsősorban az Ibériai félsziget és Olaszország gyenge teljesítményének tudható be, de sajnos a közép-európai régió is hozzájárul a tavalyinál gyengébb eredményekhez. A világ összes gabonatermése idén várhatóan el fog maradni a felhasználás szintjétől, amire az utóbbi négy évben nem volt példa. Emiatt a világ gabonakészletei az előző évihez képest csökkenni fognak, aggódni azonban nem érdemes, hiszen az év végi készletek még így is viszonylag magasnak mondhatók, ami az elmúlt négy év készlethalmozódásából adódik.

A termények árait a világpiac határozza meg. A nemzetközi piaci árak búzánál és kukoricánál is emelkedtek az utóbbi hetekben, ezzel együtt is az árak jellemzően 4-8 százalékkal az egy évvel ezelőtti szintek alatt állnak. A kőolaj világpiaci árának emelkedése további drágulást vetít előre.
– A hazai piaci árak az elmúlt néhány hétben nem változtak lényegesen. Érdemes tudni, hogy országos átlagban –a támogatásokkal kiegészítve – minden szántóföldi kultúra esetében a várható bevételek meghaladják a költségszintet, azaz a termelés jövedelmező – tette hozzá az államtitkár.

Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke a tájékoztatón megköszönte az autósok türelmét, hiszen az ilyenkor közlekedő mezőgazdasági gépek gyakorta akadályozták a forgalmat, ám ebből baleset vagy konfliktus nem adódott. Hozzátette: a gazdák alapvetően elégedettek a termények áraival, hiszen kialakulóban van egy olyan árszint, amellyel a termelők már hosszú távon biztosíthatják megélhetésüket és a gazdálkodás megfelelő feltételeit.


(MTI/FM sajtóiroda)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám