`

A tavalyinál nagyobb területen kívánnak új borszőlőt telepíteni a hazai szőlészek. A folyóbor-import csökkent, az export pedig emelkedett – írta a Világgazdaság.


Idén több mint 500 hektár új borszőlőültetvény telepítésére pályáztak a hazai szőlészek. Ez jelentős növekedés a 2016-os 50 és a tavalyi 350 hektár után. Az uniós szabályok szerint a tagállamokban a borszőlő területe egy százalékkal növelhető évente, vagyis a magyar kvóta idén 652 hektár. A növekvő telepítési kedv óvatos optimizmusra ad okot, akárcsak az, hogy az utóbbi években ismét szolid emelkedésnek indult a bortermő terület – mondta Gál Péter, a Földművelésügyi Minisztérium eredetvédelemért felelős helyettes államtitkára a Csizmazia Darab József szőlőnemesítő emlékére rendezett szerdai konferencián.

Ugyancsak kedvező folyamat, hogy a – főleg a szőlészeket hátrányosan érintő – folyóbor-import tavaly az előző évi háromnegyedére csökkent, az export pedig emelkedett, igaz, elsősorban a nyugat-európai terméskiesés miatt.
– A cél, hogy a magyar borok exportátlagára növekedjen – mondta a helyettes államtitkár. A legfontosabb piacunkon, Németországban, literenként átlagosan 0,98 euróért sikerült eladni a magyar borokat, az ezután következő két legnagyobb célországban, Csehországban és Szlovákiában pedig 0,85, illetve 0,69 euróért. Gál Péter kiemelte a brit és a lengyel piacot, ott lényegesen kedvezőbben, 1,59, illetve 1,62 eurós literenkénti átlagáron keltek el a magyar borok.

A néhány évvel ezelőtt nagy tételben érkező folyóbor-import mérséklődött, de továbbra is alapvetően olcsó borok érkeznek onnan. Érdekes azonban, hogy az olaszok szintén a hasonló kategóriába tartozó újborokat vásároltak Magyarországról. Vagyis a magyar termelőknek a legolcsóbb borok kategóriájában is van keresnivalójuk, ha megfelelő hatékonysággal dolgoznak.


(forrás: vg.hu)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám