`

A világ élvonalában van a magyar csemegekukorica-termesztés. Az ipari felhasználásra szánt terményből évente 5-600 ezer tonna kerül le a termőterületekről. Emellett a közvetlen fogyasztásra szánt csöves kukoricából a teljes hazai piacot magyar termelők látják el - írta a Magyar Idők.


Ledó Ferenc, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke a Magyar Időknek elmondta: Magyarországon 32-35 ezer hektáron termelnek csemegekukoricát, ahonnan évente 500-600 ezer tonna közötti termést takarítanak be a gazdálkodók.

A hozamokban nincsenek nagyobb kilengések, mivel a termelés erősen gépesített, korszerű technológiákra alapozottan működik. Ennek oka, hogy ma már gyakorlatilag nincs olyan terület, ahol felvásárlói szerződés nélkül vetnének ipari célra szánt csemegekukoricát a gazdák. A csemegekukorica-termelés szigorúan szerződéshez kötött, amelyben a felvásárlók meghatározzák, mikor, milyen fajtákat vessenek a termelők, s hogy mikor kell a terményt betakarítani. A szerződéskötés egyik legfontosabb feltétele a terület öntözhetősége, enélkül ma már nem képzelhető el hatékony termelés. A körbe egyébként is meglehetősen nehéz bekerülni, hiszen ahogyan Ledó Ferenc jelezte, a feldolgozók évekig ugyanazokkal a gazdákkal állapodnak meg, vannak, akik több évtizede kapcsolatban vannak egymással.

Az idei szezonról az elnök elmondta: egyelőre nagyon szépek az állományok, jó szezon várható, a növény szereti a csapadékos meleg időjárást. A kártevők ugyanakkor aktívabbak, főként a molyfertőzöttségre kell odafigyelniük a gazdáknak. Az ipari felhasználásra szánt csemegekukoricát április közepétől július elejéig vetik. A betakarítás július vége felé kezdődik és egészen a fagyokig tart, a feldolgozók kapacitásához igazított ütemben.

Ami a lakossági fogyasztásra szánt, úgynevezett csöves csemegekukoricát illeti, a termeléssel főként kisebb családi gazdaságok foglalkoznak hazánkban. Az 5-600 hektárra tehető termőterületről évente 4000-4800 tonna termés kerül le. Ledó Ferenc szerint az elmúlt években egyre több helyen próbálkoznak hajtatással is. Ez azt jelenti, hogy fólia alá ültetnek kukoricát, így már május elején a piacokon lehet a friss áru. A szakember jelezte: a magyar vásárlók biztosak lehetnek abban, hogy a csemegekukorica, legyen szó piacon, áruházban vagy strandon kapható termékről, hazai termelésből származik. Csekély mennyiség kerül a külpiacokra, import azonban szinte egyáltalán nem érkezik az országba.


(forrás: Magyar Idők)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám