`

Az agrárgazdasági aktualitásokról, az öntözésről, a támogatásokról is volt szó a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara mezőhegyesi szakmai napján.


A II. NAK Szántóföldi Napok és Agrárgépshow – Mezőhegyes rendezvény keretében a kamara Országos Szakmai Nap címmel konferenciát tartott szeptember 20-án. Itt Feldman Zsolt mezőgazdaságért felelős államtitkár az agrárgazdaság aktualitásairól szóló előadásában elmondta, hogy az idei nyári aratás fennakadások nélkül lezajlott. Szélsőséges káresemény nem történt, holott Európa más részein a rendkívül forró és száraz időjárás miatt jelentősen csökkent a termés és nehézkes volt az aratás. Mint mondta, a nemzetközi és hazai piacokon már most látható, hogy a terméskiesések jelentősen megemelik a magyar gabona iránti külpiaci keresletet, amely a hazai piaci árak emelkedését is maga után vonja. Megjegyezte, az elmúlt hetek 5-10 százalékos áremelkedéséből adódóan a hazai gabonatermesztők az idei évet várhatóan nyereségesen tudják zárni, ami a hazai gabonaágazat közép- és hosszú távú kilátásai szempontjából megnyugtató.

Az államtitkár szólt a most folyó őszi munkákról is. Eszerint mind a kukorica, mind a napraforgó betakarítása megkezdődött, de eddig csak a vetésterület 10-15 százalékáról került le a termés. Az eddigi termésátlagok országos szinten nagy szórást mutatnak, de összességében átlagos termést ígérnek. Hozzátette, az őszi magágy-készítés folyamatos, a vetési munkálatok közül az őszi káposztarepce vetésének készültsége eléri a 90 százalékot.

– A szántóföldi gazdálkodást idén is segítette az uniós alap- és zöldítési támogatás. Idén több mint 172 ezer gazdálkodó, csaknem 5 millió hektárra igényelt támogatást. Az egy hektárra vetített átlagos támogatási összeg idén megközelíti a 70 ezer forintot – közölte Feldman Zsolt. – Ebből a fehérjenövényeket kiragadva: 180 ezer hektár területen szálas, 67 ezer hektáron szemes növény termesztése folyik. Utóbbiból is 60 ezer hektár a szója, míg ez tavaly 75 ezer hektár volt.

Az agrárgazdasági fórum résztvevői voltak (balról jobbra): Cseszlai István (NAK stratégiai igazgató), Hollósi Dávid (a Takarék Csoport Agrárigazgatóságának vezetője), Gyuricza Csaba (NAIK-főigazgató), Feldman Zsolt, Petőházi Tamás (GOSZ-elnök)

 

Az államtitkár a jövő legfontosabb mezőgazdasági feladatai között emelte ki az öntözésfejlesztést. Mint mondta, a tárca és a kormány és a szakma nagyon intenzíven elkezdett ezzel foglalkozni.
– A magyar gazdákat nem érintette olyan súlyosan az idei aszály, mint nyugat-európai társaikat, ugyanakkor a kormány komplex öntözési program bevezetésével szeretné elejét venni a hasonló problémáknak – mondta.

Ennek kapcsán beszélt arról a kormányhatározatról, ami tíz évre 170 milliárd forintot biztosít erre a célra, és amiről szerdán a NAK és a MAGOSZ vezetősége, illetve az államfő is egyeztetett. Megjegyezte, hogy a határozat szerint az Agrárminisztériumnak készítenie kell egy javaslatot az állami vízszolgáltató lehetőségei és a termelői közösség igényei közötti vízügyi feladatokat koordináló öntözési ügynökségről, ami folyamatban van.

A mezőgazdaságért felelős államtitkár szólt a jelenlegi és soron következő uniós pénzügyi ciklus agrártámogatásairól is. Mint mondta, a Vidékfejlesztési Programban a 75-ből 49 pályázati felhívást zártak le, 1082 milliárdos keretösszeggel. Hozzátette, folyamatosan zajlik a közös agrárpolitika (KAP) vitája Brüsszelben, ahol a gazdák terheinek csökkentéséért küzdenek a magyar diplomaták.
– A bizottsági javaslat Magyarország számára nem elfogadható, mert a KAP finanszírozására javasolt költségvetés nem elegendő, különösen úgy, hogy a jogszabályi javaslatok a mostaninál lényegesen több terhet rónának a gazdákra. Jelentős változást jelent a 2014-2020-as programozási időszakhoz képest, hogy a KAP a stratégiai tervek bevezetése miatt a közvetlen támogatások rendszerét és a vidékfejlesztésre vonatkozó szabályokat közös rendeletbe foglalná. A támogatások elosztásának új tervezett modellje, az úgynevezett stratégiai tervezés nem egyeztethető össze a területalapú kifizetések logikájával és mind a tagállamok, mind pedig a gazdák esetében az adminisztratív terhek jelentős emelkedéséhez vezethet. Magyarország ellenezni fog minden olyan javaslatot, amely tovább bonyolítja a rendszert, hiszen az elmúlt években hatalmas erőfeszítések történtek az agrárpolitikai szabályozás egyszerűsítésére, a gazdabarát támogatási rendszer megvalósítására – emelte ki az államtitkár.


(nak.hu) (fotó: Lévai Zsolt/NAK)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám