`

Augusztusban a mezőgazdasági termelői árak 6,0 százalékkal nőttek az egy évvel korábbiakhoz képest a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után. A növényi termékek ára 11,2 százalékkal emelkedett, az élő állatok és állati termékek ára 2,1 százalékkal csökkent.


A gabonafélék ára 13,9 százalékkal emelkedett. A búza felvásárlási ára 14,9 százalékkal volt magasabb a tavaly augusztusinál a kukoricáé 12,7 százalékkal emelkedett. A gyümölcsök ára 0,8 százalékkal mérséklődött. Ebből az alma és a szilva ára 20,1, illetve 33,6 százalékkal visszaesett, az őszibaracké ugyanakkor 51,1 százalékkal nőtt. A burgonya éves drágulása az előző havi 45,0 százalékosról 40,9 százalékosra fékeződött.

A zöldségfélék ára 21,5 százalékkal lett magasabb a júliusban még 11,6 százalékos emelkedés után. A paradicsom ára 22,5 százalékkal lett magasabb, annak ellenére, hogy 36 százalékkal többet vásároltak fel belőle, mint tavaly augusztusban. Az uborka 35,4 százalékkal drágult. A fejes káposzta 51,4, a saláta 37,7 százalékkal került többe, a sárgarépa ára viszont 116,0 százalékkal megugrott, miután júliusban is 66,8 százalékkal volt drágább az egy évvel korábbinál. A borsó és a zöldbab ára az átlagnál kevésbé, 4,4, illetve 19,0 százalékkal emelkedett.

Az élő állatok ára - a vágósertés árának 9,7 százalékos visszaesése következtében - 3,6 százalékkal csökkent. A vágómarha és a baromfi felvásárlási ára alig 0,3 százalékkal volt magasabb a tavaly augusztusinál, a vágójuh 7,0 százalékkal drágult.

A tej felvásárlási ára 1,1 százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál, a tojás ára 1,9 százalékkal emelkedett, az egyéb állati termékek felvásárlási ára viszont 17,9 százalékkal nőtt.

Az idei év első nyolc hónapjában a mezőgazdasági termelői árak 1,7 százalékkal nőttek, a növényi termékek ára 3,9 százalékkal emelkedett, az élő állatok és állati termékeké 1,9 százalékkal csökkent. Január-augusztusban a zöldségfélék ára 7,9 százalékkal magasabb, a gyümölcsöké 8,7 százalékkal alacsonyabb volt. A vágósertés ára 12 százalékkal visszaesett. A tej 2,0, a tojás 10 százalékkal drágult.


(KSH)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám