`

Az idei év kifejezetten kedvezően alakult a kukoricatermesztők számára. A kifogástalan időjárás a betakarítást segítette, a gazdák a szokásosnál hetekkel korábban végezhettek a munkával. Külön öröm az is, hogy szinte egyáltalán nem kellett a szárítókat beindítani. A learatott kukorica mennyisége és a minősége is kimagasló lett idén.


Tolna megye az ország egyik legkisebb megyéje, kukoricatermő-területe viszont jelentős, országosan az ötödik helyet foglalja el a jelenlegi 64 ezer hektárral. Elmondható viszont, hogy 10 éve ettől sokkal magasabb volt a termőterület, amikor a 100 ezer hektárt is elérte.
– Az azóta tapasztalt csökkenés véleményem szerint betudható a hektikus időjárásnak és az egyre forróbb, illetve csapadékszegényebb nyaraknak, ami arra ösztönzi a termelőket, hogy a vízigényes kukorica helyett más, például olajos és ipari növényeket, lucernát vagy ültetvényeket részesítsék előnyben a jövedelembiztonság elérése érdekében – tájékoztatta a NAKKlapot Vendégh Edit, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei elnöke.

Júniusban még úgy tűnt, hogy a kukoricatermés rekord lehet idén a megyében, végül az augusztusi nagy kánikula és a csapadékhiány valamicskét rontott az addig nagyon szépen fejlődött állományokon. a táblákon a növények egyik hétről a másikra megszáradtak.
– Ennek tudható be, hogy rendkívül korán, már szeptember elején megkezdődhetett a kukorica betakarítása, és október vége előtt pedig be is fejeződött. Ami szintén az idei év különlegessége, hogy szeptember végén, október elejére már annyira leadta a vizet a kukorica, hogy szinte nem volt szükséges a termény szárítása. a gazdáknak sok esetben elég volt csupán a rostán átjáratni a terményt, utána mehetett egyenesen a tárolókba – foglalta össze a tapasztalatokat a szakember.

A hozamokat vizsgálva kiderült: rendkívül változó eredmények születtek, hektáronként 5–14 tonna is előfordult termőhelytől és a talaj adottságától függően. a megyei átlag az aszályos időjárás ellenére is jó lett, 9,3 tonna hektáronként, amely az egyik legmagasabb terméseredménynek számít országosan. Az elmúlt öt évben három alkalommal volt hasonlóan magas a terméseredmény, tehát az idei a jó eredmények közé sorolható.

A Duna rendkívül alacsony vízállása miatt alig lehetett hajózni, ennek megfelelően a kereskedők sincsenek egyszerű helyzetben, mert nagy kockázatot jelent ilyen bizonytalan szállítási körülmények között leszerződni.

Mindezek negatívan hatnak az árakra. Jelentősebb árumozgás jelenleg nem tapasztalható, valódi kereslet inkább belföldön mutatkozik. Az országos 898 ezer hektárnyi kukorica-vetésterület több mint tizede, mintegy 93 ezer hektár található Hajdú-Bihar megyében, ahol a kukorica termesztésére az időjárás idén általánosságban kedvező volt.
– A megye azonban korántsem egységes a kukorica termésének szempontjából – mondta el Szólláth Tibor, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Hajdú-Bihar megyei elnöke. – A megyében a kedvezőtlen adottságú területeken 3–4 tonna/hektár termésátlagtól egészen a 13 tonna átlagos hozamig előfordulnak adatok. Az átlagtermés 7,85 tonna hektáronként, amely jónak, de nem kimagaslónak számít a megyében.

A termésátlag megyén belül nagy szórást mutat az egyes termőtájak között.
– A bihari részről mondható el, hogy ott kimagaslóan jó eredményeket adó területek is voltak az előző évekhez képest. a meleg nyár és kora ősz okán a kukorica betakarítása több növényhez hasonlóan a megyében is 2–3 héttel hamarabb kezdődött. A tapasztalatok szerint a levágott kukoricák a kedvező termőterületeken 14–16 százalék víztartalommal kerültek betakarításra, ami azt jelenti, hogy szárításra jórészt egyáltalán nem volt szükség. Volt, ahol még túl száraz is volt a kukorica, a 12–13 százalékos szemnedvesség kissé nagyobb arányú szemtöréssel járt. A learatott kukorica minősége jó, a száraz időjárás miatt gombabetegségek nem támadták meg a csöveket, nem tartalmaznak toxinokat. A víztartalom alacsony mértéke miatt csak tisztító átfújásra volt szükség általában – tette hozzá Szólláth Tibor.

A kukorica átvételi ára tonnánként 43 000–44 000 forint, de a gazdák a megyében is szeretnének 50 000 forintot kapni terményeikért, de a közeljövőbeli árajánlatok nem mutatnak emelkedést.


(NAKlap, 2018. novemberi szám)

 

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám