`

A hazai mezőgazdaság még mindig kedvező gazdasági helyzetben van, de anyagi helyzetének jelentős javulása a következő években nem várható – vonták le a következtetést az OTP Agrár szakértői a KSH, valamint az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) által publikált Mezőgazdasági Számlarendszerben (MSZR) szereplő adatokból.


Bár tavaly többször is szárazság jellemezte Magyarország időjárását, összességében jó évük volt a növénytermesztő gazdaságoknak: a gabonatermesztés eredményessége jelentősen javult. A főbb növények közül a búza összes termése ugyan nem változott, de a termény ára 13 százalékkal nőtt a 2017-eshez képest. A kukoricatermés 10 százalékkal haladta meg az előző évit, ára pedig 7 százalékkal emelkedett.

Míg a vágósertés termelői ára 10 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbi átlagártól a vágómarha termelői ára 2,2 százalékkal emelkedett, és 7,1 százalékkal több szarvasmarhát vágtak le, mint az előző évben. A baromfifélék vágása 8,2 százalékkal nőtt, igaz, leginkább a kacsavágások csaknem 80 százalékos emelkedése húzta fel ezt az értéket, míg a csirkevágások száma 0,9 százalékkal csökkent.

Az előzetes adatok alapján a mezőgazdaság teljes bruttó kibocsátásának volumene a 2017. évi 4 százalékos csökkenés után 2018-ban 3 százalékkal emelkedett, míg értéke 4,5 százalékkal haladta meg a 2017. évit. Ezen, illetve az MSZR-ben szereplő egyéb adatok alapján, az OTP Agrár szakértői szerint a mezőgazdasági vállalkozások 2018. évi adózás előtti eredménye is jó közelítéssel kalkulálható: 1 százalékos mérséklődést mutat a 2017-es 160 milliárd forinthoz képest.

A KSH 2018 első három negyedévére vonatkozó adatbázisa nyomán a mezőgazdasági beruházások a 2017-es 11,5 százalékos növekedés után tavaly 3 százalékkal bővülhettek. Az OTP Agrár szakértőinek megítélése szerint az elkövetkező 1-2 évben is beruházási teljesítmény-növekedés várható a nagyrészt uniós finanszírozású Vidékfejlesztési Program fejlesztési pályázatainak köszönhetően. Nem hagyható ugyanakkor figyelmen kívül az a kockázat, hogy a beruházásokhoz igényelhető támogatások bővülésével párhuzamosan a beruházási költségek is jelentősen emelkednek, így a pályázók egy része nem lesz képes megvalósítani a tervezett beruházását. Az eddigi tapasztalatok alapján az elnyert pályázatok nagyságrendileg 20 százaléka nem teljesül az árdrágulás és az ebből adódó saját erő szűkössége, valamint a kapacitások hiánya miatt.

Bővebben a Szuperfarm.hu-n.


(forrás: OTP Agrár)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám