`

Kedvező, esőmentes időjárás, rengeteg kiállító és látogató, dübörgő gépkapcsolatok, kormányfői megnyitó – ez a „távirati” összefoglalója az idei Szántóföldi Napok nyitónapjának.


Mezőfalva, Mezőhegyes és újra Mezőfalva. 2017 után ismét a Fejér megyei helyszín, a Mezőfalvai Zrt. a III. NAK Szántóföldi Napok és Agrárgépshow „otthona”. A kora délelőtti kapunyitás utáni program, a MEGFOSZ szántóföldi gépshowja rendkívül sok érdeklődőt vonzott: működés közben látható volt – a teljesség igénye nélkül – talajlazító, váltvaforgató eke, eke, kultivátor, vetőgép is… Az elmúlt napok esős időjárása valamelyik gépkapcsolatnak kedvezett, valamelyiknek nem: az egyik inkább nem vállalata a mély talajnak való nekirugaszkodást, a másiknak meg pont ideális volt.

Nem csak mozgásban, álló helyzetben is szemügyre lehetett venni a különböző gépeket: így a kombájnokat, traktorokat, mobil terményszárítókat, bálarakodókat. A több mint 9 ezer négyzetméteren 55 kiállító vonultatta fel a legújabb technológiákat és gépes újdonságokat.

Ahogy a késő délelőtti megnyitón Jakab István, a Magosz elnöke, a parlament alelnöke fogalmazott, jelentős a kontraszt az egykori, első, 1991-es gazdaexpóhoz képest, hiszen míg az meglehetősen visszafogott volt, addig a mostani bemutatón a csúcstechnikát lehet megcsodálni. Győrffy Balázs, a NAK elnöke azt emelte ki, hogy a gazdák igénye hívta életre a szántóföldi napokat, hiszen így a legújabb ismereteket, a legkorszerűbb eszközöket egy helyen lehet megkapni, megtekinteni. Az eseményt hivatalosan már az első mondatával megnyitottnak nevezte Orbán Viktor kormányfő. A továbbiakban beszédében kiemelte, hogy a Szántóföldi Napok főszervezője, a NAK tekinthető a gazdák hiteles képviseletének, és bátran támaszkodhatnak rá. Azt is megjegyezte, hogy a hazai mezőgazdaság rengeteget fejlődött, és most már a gazdálkodóknak nem a megmaradás a cél, hanem  a fejlődés, a fejlesztés, a beruházás és a növekedés. Hozzátette, ebbéli törekvésüket a kormány a maga eszközeivel támogatja.

A jelentős látogatói tömeg ezt követően az egyéb kiállítókat és programokat kereste fel. Ezek közül voltak igazán figyelemre méltóak és érdekesek is. Például egy tenyészbikát két oldalról festettek meg, az egyik oldalra az izomzatának (húsának) felépítését, a másik oldalán csontozatát szemléltették. A másik ilyen volt a NAKAdémia-sorozat mezőfalvai eseményéhez igazodó talajbemutató. A közel egy méternyi mély és 25 méter hosszú talajszelvényen megtekinthetők voltak a talajművelő eszközök munkamélysége, hatásuk. Ezen túlmenően talajtani szakértők ismertették a talajban lezajló folyamatokat, esetleges agrotechnikai hibákat, kémhatásviszonyokat, melyek a talaj termőképességét, vízháztartását alapvetően meghatározzák, befolyásolják.

A Szántóföldi Napok másik kiemelt területe a demoparcella, ahol a KITE Zrt. ötfajta növényt vetett el (repce, őszi búza, őszi árpa, kukorica, napraforgó). A bemutató magában foglalja a termesztési módhoz, termőhelyi adottságokhoz igazodó hibridajánlatot, az eredményes növénytermesztéshez szükséges növénytáplálási javaslatot, növényvédelmi iránymutatást, valamint a XXI. század precíziós technológiájára épülő műszaki hátteret, amellyel mind a kis, mind a középgazdasági szinten eredményes, rövid távon megtérülő  gazdálkodás  valósítható meg.

A NAK rendezvénye sok más szakmai programot, konferenciát tartogat még május 24-re, péntekre is, érdemes tehát felkerekedni Mezőfalva irányába. Ha az időjárás hasonlóan mérsékelt lesz, mint csütörtökön volt, akkor már nagy baj nem érheti a látogatókat…

 

(nak.hu/Raffai Ferenc) (fotó: NAK/RF)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám