`

2017 augusztusában a mezőgazdasági termelői árak 3,2 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakit. A növényi termékek ára először emelkedett az elmúlt egy évben, az élőállatok és állati termékek áremelkedése pedig tovább lassult.


Augusztusban a mezőgazdasági termelői árak 3,2 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakáét, ami a növényi termékek árának 0,6 százalékos, illetve az élő állatok és állati termékek árának 7,4 százalékos növekedéséből tevődik össze – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A gabonafélék ára 0,7 százalékkal emelkedett, ezen belül a búza ára 7,9 százalékkal nőtt, a kukoricáé 3,7 százalékkal csökkent.

A gyümölcsök ára 9,8 százalékkal emelkedett. Az almáé – részben az előző évi alacsony bázis következtében – 22 százalékkal nőtt. (Tavaly augusztusban 11 százalékkal csökkent az alma termelői ára éves összevetésben.) Az ipari léalma 35 forintba került kilogrammonként, ami 80 százalékos növekedést jelent. Az őszibarack ára 2,3 százalékkal csökkent. Az élő állatok termelői ára 3,1, az állati termékeké 18,7 százalékkal emelkedett, a tej ára 28, a tojásé 1,1 százalékkal nőtt.

A január-augusztusi időszakban az előző év azonos időszakához képest a mezőgazdasági termelői árak 3,0 százalékkal voltak magasabbak, ezen belül a növényi termékek ára 1,6 százalékkal csökkent, az élő állatok és állati termékeké 11 százalékkal emelkedett.

A zöldségfélék ára 1,2 százalékkal mérséklődött. A paradicsom ára 6,0 százalékkal emelkedett, a KSH a növekedést az étkezési paradicsomnál mérte, ugyanis az ipari paradicsom ára 11 százalékkal visszaesett. A burgonya ára 8,2 százalékkal mérséklődött. A vágósertés ára 19 százalékkal, a tej ára 26 százalékkal emelkedett az év első nyolc hónapjában a 2016. január-augusztusi időszakhoz képest.

A KSH a mezőgazdasági termelői árak szeptemberi alakulását november 15-én közli majd.

 


(MTI)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám