`

A Nemzeti Agárgazdasági Kamara után a NAIK Halászati Kutatóintézetével is stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL).


A NAIK Halászati Kutatóintézet (HAKI) és a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet közötti stratégiai együttműködési megállapodást 2018. május 30-án, Szarvason, a XLII. Halászati Tudományos Tanácskozáson írták alá a szervezetek vezetői.

A megállapodáshoz annak felismerése vezette az ágazati szereplőket, hogy a magyar akvakultúra versenyképességének fokozása, és a hazai egészséges haltermékek fogyasztásának ösztönzése csak tudományos alapokra helyezve lehet hatékony. A HAKI és a MA-HAL közös célja az együttműködés erősítése, különös tekintettel az ágazati stratégiák megalkotása, a technológiafejlesztés, valamint a környezeti fenntarthatóság területén. Az együttműködés kiterjed a hazai ágazatok közötti kapcsolatok fejlesztésére és az akvakultúra ágazat nemzetközi versenyképességének erősítésére is. A kiemelt célok közé tartozik az ágazat nemzetközi kapcsolatainak erősítése, a magyar akvakultúra értékeinek elismertetése.

– Közös célunk a hazai halfogyasztást növelése, ezért szükségünk van a termelés intenzifikációjára és új technológiák bevezetésére; ebben számítunk a HAKI segítségére – hangsúlyozta Németh István, a MA-HAL elnöke.

– Ágazati kutatóintézetként kiemelt célunk a hazai halgazdálkodás erősítése a tudomány eszközeivel. A HAKI legújabb kutatási eredményei és nemzetközi kapcsolatrendszere a megfogalmazott stratégiai együttműködés kereteit felhasználva nyújt ehhez segítséget – fogalmazott Halasi-Kovács Béla a HAKI igazgatója a megállapodás aláírásakor.

A MA-HAL néhány nappal ezelőtt hasonló, a haltermékek népszerűsítését, a halgazdálkodás és a halfeldolgozás fejlesztését elősegítő stratégiai megállapodást kötött a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával is.


(MA-HAL/nak.hu)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám