`

Elültették a mintegy három éve indult fővárosi fatelepítési program tízezredik és az országfásítási program első fáját még pénteken a Margitszigeten. A fákat jelképesen Tarlós István főpolgármester és Nagy István agrárminiszter ültette el.


Tarlós István elmondta, 2016. október 27-én a Városligeti fasorban indult el a „10 000 új fát Budapestre!" faültetési program. Ezzel a városlakók és a jövő generációja számára fontos klímastratégiai és egyben városi zöldinfrastruktúra-kérdést kívántak megoldani, és célul tűzték ki, hogy mintegy három év alatt pótolni fogják a több évtized alatt kialakult hiányokat a fasorokban, megújítva a főváros kiemelt zöldterületeinek fáit.

A főpolgármester kiemelte: a zöldfelület-intenzitás növelése, a főváros élhetőségének javítása több szempontból is alapvető célja és egyben eszköze is a 2010 óta regnáló városvezetésnek. A fővárosi klímastratégiában foglaltak szerint elkötelezettek abban is, hogy a zöldmezős beruházások helyett a fejlesztéseket át kell terelni a barnamezős, illetve rozsdamezős területekre mint célterületekre egy átfogó zöldfelületi rendszerterv alapján.

Tarlós István elmondta, a már mintegy 6 ezer hektár – főleg a budai részen található – erdősült területen kívül további 2700 hektár be nem telepített, erdőnek kijelölt terület található, többnyire a pesti külső kerületekben. A főváros vezetése vállalta, hogy Budapesten 2030-ig a 300 hektár új, illetve újabb, nagy zöldfelületi intenzitású rekreációs területet hoz létre, ami az erdőterületekben számolva további 5 százalékos növekedést jelent majd. Közölte, a program során legnagyobb számban juharokat, gömbakácokat, kőrisek és hársakat ültettek. A legtöbb fát a X., a XIV. és a XVIII. kerületben telepítették.

Elmondta, a faültetési program első üteme, a tervezett és vállalt határidőre, a tízezredik fa elültetésével lezárult, de még hosszú évek további gondos, tervezett és folyamatos fenntartói munkájára van szükség a fák megmaradása és fejlődése érdekében.
– A kiemelt figyelemmel elvégzett munkának köszönhetően a Főkert által elültetett fák mintegy 96 százalékos eredést mutatnak, ami felülmúlja a szakmai elvárásokat – közölte.

Az első és egyben tízezredik fa(csemete)

 

Nagy István a kormány fásítási programjáról elmondta, a cél olyan ösztönző támogatási és jogi környezet kialakítása, ami önkormányzatok, magánszemélyek, állami szereplők együttműködésével növelni tudja az ország fával borított területeinek nagyságát.
–  A jelképes faültetéssel szeretnék ráirányítani a közvélemény figyelmét az országban zajló erdősítésre, amellyel párhuzamosan jelentős energiát fordítunk a meglévő erdők minőségi fenntartására is – tette hozzá.

Közölte, a program több tízezer hektárt érint: a magántulajdonban lévő gyenge minőségű mezőgazdasági területek mellett, a barnamezős területek – köztük az elhagyott ipartelepek, a honvédelmi célra már feleslegessé vált gyakorlóterületek, valamint a kármentesítésben érintett területek – újrahasznosításában is szerepet kapnak a fásítások.
– Az ipari célú faültetvények létrehozása, a településeket összekötő fasorok ültetése is része a Magyarország egészére kiterjedő fásítási programnak – mondta Nagy István. Emlékeztetett arra is, hogy a Vidékfejlesztési Programban jelentősen megemelték az erdősítések támogatási összegét, amire az települések is pályázhatnak. Közölte, az eddigi időszakban 42 millió fát ültettek, és elkezdenek egy 25 ezer hektár érintő erdőtelepítést.


(MTI) (fotó: MTI)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám