`

A 2018/19-es tanév volt az első időszaka a Váci Egyházmegyei Karitász, az Iskolakertekért Alapítvány bevonásával, illetve a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara támogatásával megvalósuló hároméves Földforgatók pilot programnak.


A program nagy lelkesedéssel indult. A kezdeti szakmai felkészülést, illetve a téli időszak tantermi munkavégzését (madáretető-, logókészítés) követően, a tényleges kertművelés a tavaszi félévben vette kezdetét. Ez a pár hónap elegendő volt a diákoknak ahhoz, hogy megismerjék a kertművelés folyamatait, olyannyira, hogy a nyári fenntartások során már önállóan is tevékenykedhessenek. Valamennyi, programban részt vevő iskola helytállt a nyári fenntartási versenyben, rendszeresen és lelkiismeretesen művelték iskolakertjeiket. Ez két szempontból is lényeges volt az iskolák életében: egyrészt a kertvezetők számára pedagógiai és kertészeti szempontból is nagy kihívást jelentett a szervezés, lebonyolítás. Mindezt pedig annak érdekében, hogy a leggondozottabb kert elnyerhesse az „Év Iskolakert Díjat”, amelynek nyereménye egy élménykirándulás a kertvezetők és a kertművelő diákok részére.

A díjazott kiválasztása az esztétikai kép, a megművelt terület nagysága, az elvetett növények gondozottsága és fajgazdagsága, az öntözési mód takarékossága, a gyerekek bejárásának megszervezése, részvételük a kert gondozásában és valamilyen egyedi, saját elgondolásból származó ötlet megvalósítása figyelembe vételével történt. A nyári kertgondozás olyannyira sikeresnek bizonyult, hogy az értékelés eredményeként végül két iskola – a balassagyarmati Kiss Árpád Általános Iskola, illetve a Nógrádkövesdi József Attila Általános Iskola – is elnyerte az „Év Iskolakertje Díjat”. Az élménykirándulás keretén belül a nyertes iskola diákjai és kertvezetői a poroszlói Tisza-tavi Ökocentrumba látogathatnak, ahol modern, interaktív szemléltetéssel, játékosan ismerkedhetnek meg a Tisza-tó és a Tisza-völgy természeti kincseivel.


(NAKlap, 2019. októberi szám)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám