`

Több párhuzamos projektbe kezd az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi), amelyek lényege a fenntartható gazdálkodás támogatása digitális technológiák alkalmazásával.


A kormány által augusztus 1-én elfogadott DAS kiemelt célként jelöli meg a következő néhány évre a mezőgazdasági termelők digitális kompetenciáinak és ismereteinek fejlesztését, amely elősegíti a korszerű mezőgazdasági technológiák alkalmazását. Mindez az ÖMKi ügyvezetője szerint a gazdálkodással kapcsolatos sztereotípiák szertefoszlását vetíti előre.
– A jövő gazdálkodói már nem elégedhetnek meg elődeik gyakorlatának átvételével. Informatikai szaktudásra lesz szükségük, precíziós gépekkel és digitális adatokkal kell dolgozniuk, ezek fogják képezni döntéseik alapját. Ennek megfelelően a gazdálkodásról alkotott képünk is gyökeresen megváltozik a közeljövőben – hívja fel a figyelmet Dr. Drexler Dóra. – A digitális forradalom hamarosan gyökeresen átalakítja a mezőgazdaságot is. A jövő az „okos" (öko)gazdáké, új kutatásainkkal számukra dolgozunk ki olyan gyakorlatokat, amelyeket a fenntartható termelés szolgálatába állíthatnak.

Mára világszerte sok helyen alkalmaznak például GPS-vezérelt traktorokat, talajtérképeken alapuló precíziós tápanyagellátást, és már a drónok által végzett precíziós növényvédelemhez is adott a fejlesztési háttér. A digitális technológiákat eddig azonban elsősorban a nagyüzemi, konvencionális mezőgazdálkodás keretrendszerében alkalmazták. Az ÖMKi célja kialakítani a precíziós mezőgazdasági eszközök ökogazdálkodást támogató gyakorlatát.
– Az ökogazdálkodás alapelve nem az utólagos kémiai beavatkozás, hanem a megelőzés. Kiemelten fontos például a talaj termékenységének és minőségének védelme. Projektjeinkben ezért elsősorban a talajt megfigyelő, elemző digitális eszközöket tesztelünk – mondta.

A szervezet egyedüli magyar partnerként működik közre a berlini Solarvibes startup innovációja, egy mesterséges intelligencián alapuló okos eszközrendszer tesztelésében. A fejlesztés alapja egy napenergiával működő szenzorcsoport, amelynek adatai alapján a mesterséges intelligencia képes az adott helyre és kultúrára szabott agrotechnikai javaslatokat kidolgozni, így a gazdák a lehető legkisebb kockázat mellett dönthetnek a vetés, a tápanyag-utánpótlás, a betakarítás időzítéséről az optimális terméshozam reményében. Az ÖMKi 500 eszközt helyez ki onfarm partnerhálózatán keresztül a hazai gazdákhoz.

Párhuzamos projektben kezdi meg az ÖMKi a vizsgálatokat egy VERIS talajszkennerrel is, amelyet a szári Csoroszlya biofarmon helyez ki. Itt a talaj széntartalmának, vagyis szervesanyag-készletének alakulását vizsgálják a kutatók. Megfigyeléseik és a levont következtetések a szkennernek köszönhetően minden eddiginél pontosabb képet adhatnak az ökológiai gazdálkodásban alkalmazott művelési módok talajra gyakorolt hatásairól. A harmadik, az Európai Űrügynökség (ESA) által finanszírozott projektben az ÖMKi kutatói a magyar GeoAdat Kft-vel közösen Sentinel műholdképek segítségével elemzik öko- és konvencionális művelésű területek adatait.

– A digitális technológia nem fogja kiváltani a humánerőt az agráriumban, elősegíti azonban a hatékonyabb döntéshozatalt, és megkönnyíti a munkát. Egyúttal vonzóbbá teszi a fiatalok számára is az agráriumot. A digitális technológiák várhatóan az agrártámogatási rendszerekben is fontos szerepet kapnak. Hasznos gyakorlatok kialakításával nemcsak a magyar agrárium versenyelőnyét fokozhatjuk, de a fenntarthatóságát is.


(forrás: ÖMKi)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám