`

„A biodiverzitásról másképp 2.” címmel rendeztek tanácskozást az Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat keretében, amelyen többek között a hungarikumokról, a gyümölcs- és tájfajták, állatfajok megőrzéséről volt szó.


A magyar nemzeti értékekről és hungarikumokról szóló törvény jelentős eredménye, hogy a Hungarikumok Gyűjteményében szereplő értékek száma mára elérte a 67-et, a Magyar Értéktárban szereplő kiemelkedő értékek száma pedig a 157-et – közölte V. Németh Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikomokért felelős államtitkára szerdán, Budapesten, „A biodiverzitásról másképp 2.” elnevezésű konferencián.

Hozzátette, jelentős eredményeket értek el a gyümölcs- és tájfajták megőrzésére irányuló civil kezdeményezés alapján a gyümölcsészeti programban is, 2013 és 2016 között összesen 148 kert létesült, és közel 150 gyümölcs tájfajta 5405 oltványának telepítése történt meg. A szakmai konferencián az államtitkár a biológiai sokféleség fenntartásáról és megőrzéséről elmondta, ennek egyik fontos része a földikutya fajmegőrzés. Közölte, az utóbbi évek leggyorsabb védetté nyilvánítási folyamatának eredményeként, alig öt évvel az állomány tudományos felfedezése után, az idén a bajai földikutya-rezervátum védett természeti területen már biztonságban lehet a világ egyik legjelentősebb délvidéki földikutya állománya.

Elmondta, nagy érdeklődés övezi a nagyragadozók egyre nagyobb arányú magyarországi megtelepedését is. Az Északi-középhegység több élőhelyén nem csupán megjelentek, hanem stabil, szaporodó állományokat alkotnak a farkasok és hiúzok, illetve egyre gyakrabban mutatkoznak az országban a határokon átkóborló medvék is. Az államtitkár elmondta, a fokozottan védett farkas jelenlétére a gazdálkodók nem lehettek felkészülve, ezért a tartási technológián is változtatni kellett ahhoz, hogy megelőzhetők legyenek a károk. Így például a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság tanácsokat adó munkatársai mellett az őrzőszerepre használt ősi magyar kutyafajta, a kuvaszok tenyésztő szervezetei is segítik a gazdákat.

V. Németh Zsolt tájékoztatott arról is, hogy a tárca szakmai felügyelete alatt álló gödöllői Haszonállat-génmegőrzési Központ elindította a Géngyűrű-programot, amely lehetőséget nyújt a Kárpát-medencében még összegyűjthető régi haszonállat-tájfajták helyi nukleusz – a fajta fenntartásához szükséges tenyészállatok előállítását szolgáló, kiemelten szelektált – állományainak kialakítására.

 


(MTI)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám