`

Az Iskolakertekért Alapítvány – a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) közreműködésével – meghirdeti az iskolakerti talajok ingyenes bevizsgálásának 2018. évi tavaszi körét.


Az Iskolakertekért Alapítvány és a NÉBIH együttműködésével ismét lehetőség nyílik az Iskolakert-hálózat tagintézményei számára a gondozásukban lévő iskolakertek talajának ingyenes bevizsgálására. A talajvizsgálatok lényege, hogy a szakavatott hatóság a résztvevő iskolákat megnyugtathassa az iskolakerti termesztés biztonsága felől.

A támogató a kedvezményezettekkel együttműködési megállapodást köt. Jelen pályázat minden kiválasztott iskolakertből két átlagminta bevizsgálására biztosít lehetőséget, a felszíni 0-30 cm közötti, valamint az alatta található 30-60 cm-es rétegekből. Az iskolakertekben a talajmintavételt az iskolakert vezetőknek kell elvégezniük, továbbá ők gondoskodnak a minták kijelölt laboratóriumba való elpostázásáról is a támogatási szerződés mellékletében szereplő útmutató alapján.

A NÉBIH a laboratóriumban elvégzett talajvizsgálatok eredményeit az Iskolakertekért Alapítványhoz juttatja el, ahol talajtani szakértő és a NÉBIH munkatársainak a bevonásával értelmezik azokat. Amennyiben szükséges, meghatározzák a beavatkozásokat és egyeztetnek az érintett iskolakerteket üzemeltető iskolákkal. A talajvizsgálatok kiterjednek a talajok alap paramétereire (humusztartalom, kémhatás, összes sótartalom, mésztartalom), makro- és mikrotápelem-ellátottságára, valamint a 19 leggyakrabban előforduló nehézfém vizsgálatára. Szennyezettség esetén a növénytermesztési idény végén a talajvizsgálatok növényvizsgálatokkal egészülnek ki, melyek a szennyeződések megjelenését vizsgálják a termesztett növényekben.

A pályázattal kapcsolatban további tájékoztatás az Iskolakertekért Alapítvány honlapján található.


(NÉBIH)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám