`

Az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén szerdán döntött többek között a bioüzemanyagok felhasználási részarányáról és a biomassza-felhasználás csökkentéséről.


A képviselő-testület strasbourgi ülésén nagy többséggel jóváhagyott tervezet szerint 2030-ra 35 százalékkal kell növelni az energiahatékonyságot. Emellett a közlekedési szektor energiafelhasználásának 12 százalékát is zöld forrásokból kellene előállítani. A javaslat szerint „az elsőgenerációs, élelmiszer-alapú, erdőirtást serkentő bioüzemanyagokat a 2017-es szinten kell tartani, arányuk a közúti és vasúti közlekedésben legfeljebb 7 százalék lehet", a pálmaolajat 2021-re viszont ki kell vezetni a piacról. A fejlettebb bioüzemanyagok és újrahasznosított üzemanyagok arányának 2021-re legkevesebb 1,5 százalékot, 2030-ra 10 százalékot kellene elérnie.

A képviselők ezeken felül támogatási rendszert hoznának létre, hogy a fenntarthatatlan biomassza-felhasználás helyett a környezetbarát források és technológiák jussanak nagyobb szerephez. Úgy vélik, az energiatermelésben a maradék- és hulladékfának kell elsőbbséget biztosítani.

Az EP a most elfogadott tárgyalási mandátum alapján fog egyeztetéseket kezdeni a másik uniós társjogalkotó szervvel, a tagállamok kormányait tömörítő tanáccsal, illetve az Európai Bizottsággal. Szakértők szerint az uniós parlament álláspontja ambiciózusabb, mint az Európai Bizottság eredeti javaslata, egyes környezetvédő szervezetek szerint ugyanakkor határozottabban kellene fellépni a bioetanol ellen.
– Az erőteljes bioüzemanyag-lobbi lesöpörte az Európai Parlament azon tervezett reformjait, melyek véget vetnének annak, hogy élelmiszereket égessenek üzemanyag-előállítás céljából – közölte Marc-Olivier Herman, az Oxfam nemzetközi civil szervezet munkatársa.

– Mivel az EP 7 százalékban határozta meg a hagyományos bioüzemanyag-előállítás használati mértékének szintjét, ezzel hosszú távon elhárult a bioetanol- és fehérje-előállítást fenyegető veszély – közölte Gyürk András, Hölvényi György és Erdős Norbert EP-képviselői közös nyilatkozatukban.

Hölvényi György arra emlékeztetett, hogy a bioüzemanyag-előállításból származó melléktermékek fontos alternatív fehérjeforrásokat jelentenek. Az EP környezetvédelmi szakbizottságának tagja hangsúlyozta, hogy Európának fehérjenövény-stratégiára van szüksége ahhoz, hogy ellensúlyozni tudja az állati takarmányokban felhasznált – főként génmódosított – szójabab és szójadara nagymértékű importját.
– Az Európában fenntartható módon előállított hagyományos bioüzemanyagok kulcsfontosságú szerepet töltenek be ebben a stratégiában, indokolatlan korlátozásuk ellentétes lenne az európai fogyasztók érdekeivel – fogalmazott a politikus.

Erdős Norbert kijelentette, Magyarország földrajzi és klimatikus adottságaiból, valamint tradícióiból adódóan kukoricatermelésben uniós viszonylatban kifejezetten versenyképes. Az EP Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottságának tagja hozzátette, a bioetanol-előállítás megjelenését megelőzően a 4-5 millió tonna többletet terményként, feldolgozatlan formában értékesítették a magyar termelők, amely sok esetben a terményárak jelentős esésével járt és évről-évre komoly veszteséget okozott a gazdáknak.
– Az etanolipar belépésével ezt sikerült közel 2 millió tonnával csökkenteni, s remélhetőleg hamarosan már évi 3 millió tonna kukorica feldolgozását is elérjük – tette hozzá a képviselő.


(MTI)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám