`

A környezetvédelmi kérdések, problémák mindig globális jellegűek, határon átívelők, ezért a megoldásnak is mindig közösnek kell lennie - mondta Nagy István agrárminiszter, a Visegrádi Négyek (V4) környezetvédelmi találkozóján.


A tárcavezető szerint Magyarország szerencsés helyzetben van, mivel kiváló ökológiai adottságokkal rendelkezik; ezeket az adottságokat azonban nem kihasználni kell, hanem felelősségteljesen bánni velük.
- Bízom benne, hogy a többi országgal együttesen, közös célunk lehet a fenntartható fejlődés elveinek követése, a biodiverzitást veszélyeztető és a klímaváltozást kiváltó tényezők kiküszöbölése, hiszen ezek nemcsak a mi életminőségünket, hanem a következő generációk létfeltételeit is meghatározzák - mondta Nagy István.

Kitért arra is, hogy a környezeti folyamatok társadalmi-gazdasági összefüggéseit és hatásait megismerve, a környezetügy kiemelt stratégiai kérdéssé vált. A magyar környezetpolitika kiemelt célja, hogy az ország gazdasági fejlődése a természeti erőforrások és értékek megőrzése, valamint fenntartható hasznosítása mellett menjen végbe, továbbá érvényre jusson az alaptörvényben is megfogalmazott egészséges környezethez való jog. Hozzátette, a kormány elkötelezettségét számos kormányzati dokumentum és az azokban megfogalmazott feladatok megvalósítása bizonyítja, így például a nemzeti fenntartható fejlődés keretstratégia, a nemzeti környezettechnológiai innovációs stratégia, a nemzeti környezetvédelmi programok, a biológiai sokféleség megőrzésének nemzeti stratégiája vagy az országos hulladékgazdálkodási terv.

A tervek között szerepel az állami génmegőrzési tevékenység, a hazai natúrpark-hálózat megerősítése, a Fűts okosan-kampány folytatása, a tájvédelmet szabályozó első hazai jogszabály megalkotása. Az Európai Unió körforgásos gazdaság javaslatcsomagjára vonatkozóan cselekvési terv készül a feladatok pontos meghatározása, végrehajtása és ütemezése érdekében.

A miniszter hangsúlyozta: csak úgy lehet a környezet változásaihoz alkalmazkodni, és felkészülni a klímaváltozás okozta elkerülhetetlen változásokhoz, ha az országok közös erővel dolgoznak a problémák kezelésén. Fontosnak nevezte, hogy állandó legyen a párbeszéd a közép-európai térség országai között, a környezetvédelem területén szerzett tapasztalataikat, eredményeket és esetleges kudarcaikat folyamatosan megosszák egymással.


(MTI)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám