`

Az Európai Bizottság több mint 10 milliárd euró (mintegy 3200 milliárd forint) értékű, több ágazatot érintő beruházási programot hirdetett az alacsony szén-dioxid-kibocsátású technológiák kidolgozására, fejlesztésére és megvalósítására.


Miguel Arias Canete, az éghajlat- és az energiapolitikáért felelős európai biztos elmondta, az Európai Unió által támogatott innovatív éghajlatváltozást megelőző intézkedések azonnali, kézzelfogható hatást gyakorolnak a környezetre, és számos előnnyel járnak az egészségre és a jólétre. A program keretében támogatni kívánt kezdeményezések – a zöld munkahelyektől, a városok hatékonyabb tömegközlekedési rendszerein át, a csökkentett energiafelhasználású otthonokig – a zöldenergia- és egyéb erőforrások felhasználását segítik.

Mint közölte, a Tiszta bolygót mindenkinek című, hosszú távú uniós stratégia segítségével – mely 2050-ig vázolja fel azokat az intézkedéseket, amelyek modern, versenyképes és klímasemleges gazdaság megteremtését célozzák – Európa vezető szerepet kíván vállalni a megvalósítható technológiai megoldások terén. Úgy fogalmazott, hogy a klímasemleges gazdaság megvalósítása olyan területeken igényel együttes fellépést, mint az energiahatékonyság, a megújuló energiaforrások használata, a tiszta, biztonságos és összekapcsolt mobilitás, a versenyképes ipar és körforgásos gazdaság, a biogazdaság és a természetes szénelnyelők, a szén-dioxid-leválasztás és -tárolás.
– A támogatni kívánt technológiák mindegyike a jövőbeni klímasemlegesség biztosítását célzó intézkedéseket erősíti, összhangban a párizsi megállapodással, miszerint a Föld átlaghőmérsékletének emelkedését 2 Celsius-fok alatt kell tartani, illetve törekedni kell az 1,5 Celsius-fok alatti emelkedés elérésére – tette hozzá.

Az Európai Bizottság november végén bemutatott stratégiája azt térképezi fel, milyen lehetőségeik vannak a tagállamoknak, a vállalkozásoknak és a polgároknak a klímasemleges gazdaság megteremtése terén, hogyan járulhatnak hozzá a gazdaság modernizálásához és az európaiak életminőségének javításához, miközben más környezetvédelmi problémákkal, így például a levegőminőséggel és a biológiai sokféleség csökkenésével is foglalkozik.


(MTI)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám