`

Az MTA Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézete beszámolót közölt arról, hogy milyen a Balaton ökológiai állapota az idei meleg tél után. A tájékoztatásból egyebek mellet kiderül: bár télen nem fagyott be a Balaton, ennek nincs kimutatható hatása a tavaszi-nyári vízminőségre.


A Balatoni Limnológiai Intézet szerint az utóbbi két-három évtizedben egyre gyakoribbá vált, hogy télen nem fagyott be a tó, pedig a jéggel fedett Balatonban sajátos környezeti körülmények alakulnak ki: a szél által rendszeresen felkevert üledékrészecskék kiülepednek, a napsugárzás akadálytalanul lejut a tó üledékének felszínére. Ennek eredményeként a háborítatlan üledékfelszínen sajátos mikroszkópikus algaegyüttesek fejlődnek ki a 3-4 Celsius fokos vízben. Az intézet szerint „szerencsére ennek az állapotnak az elmaradása nincs kimutatható hatással a tó tavaszi-nyári vízminőségére".

A Balatonban éppúgy, mint az állóvizek többségében a vízi ökológiai rendszer energetikai alapját a lebegő mikroszkópikus algák teremtik meg a nap sugárzó energiájának megkötésével. Néhány évtizeddel ezelőtt az algák túlzott elszaporodása az úgynevezett eutrofizáció komolyan veszélyeztette az ivóvízkivételt is. A vízgyűjtőterületen végrehajtott nagyberuházások (harmadik fokozatú szennyvíztisztítás, szennyvíz kivezetés a vízgyűjtőről, tározóépítések) meghozták a kívánt eredményt, ma már a tó egyetlen területén sincs kifogásolható mértékű algaelszaporodás. Így volt ez május elején is, amikor a tó legalgásabb területein, a Keszthelyi- és a Szigligeti-medencében az algák mennyiségét kifejező a-klorofill koncentráció 8-10 mikrogramm literenként, a tó keleti területén pedig csupán 4-5 mikrogramm literenként. Mindegyik tóterületen a tavaszi időszakra jellemző kisméretű, 10 mikrométernél kisebb kovamoszatok és egybarázdás moszatok az uralkodó szervezetek, amelyek semmiféle egészségügyi veszélyt nem hordoznak.

Az intézet leszögezte, a múlt évhez hasonlóan 2019 első négy hónapjára is a magas, túlszabályozott vízszint volt jellemző a Balatonban, amire a makrovegetáció (magasabb rendű növényzet) egyértelműen reagált. Voltak területek, ahol a nádas 2-3 métert is visszavonult, volt, ahol meggyérült. Sajnos volt több olyan terület is, ahol az emberi beavatkozás miatt változott meg a parti zóna kinézete, így a tó elveszített több ezer négyzetméter lokálisan pótolhatatlan élőhelyet. Mindazonáltal a meleg tél és tavasz következtében a nádasok hamarabb kezdték el a vegetációs szezont: míg a Balaton déli partján helyenként már március végén, addig a tó egészét figyelembe véve már április első napjaiban tömegesen jelentek meg az első hajtások. Hasonlóképpen a meleg télnek köszönhetően az áttelelő süllőhínárból jelentősen nagyobb biomassza figyelhető meg a Balatonban.

A halfaunával kapcsolatban megjegyzik, hogy egy tihanyi kövezésen is megfigyeltek balinívást március végén (nem köztudott, hogy a tóban is képes ívni ez a faj). Húsvétkor pedig elkezdtek ívni a dévérek is. Egy újabb idegenhonos faj is megjelent a Balatonban. Az intézet munkatársai a kis testméretű Theodoxus fluviatilis csiga terjedését folyamatosan monitorozzák a tóban. Az új faj nagyobb köveken már százas-ezres nagyságrendben is látható.


(MTI)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám