`

Új kamattámogatási lehetőséggel és kibővített garanciaprogrammal bővül a mezőgazdasági beruházások ösztönzése. Mert a pályázati tapasztalatok alapján a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban erős a fejlesztési igény.


Nagy István agrárminiszter közölte, hogy a tárca 100 milliárd forintnyi beruházási hitelhez nyújt kamattámogatást kis- és középvállalkozásnak minősülő és elsősorban mezőgazdasági termeléshez kapcsolódó mezőgazdasági termelőknek, valamint erdészeti célú beruházást megvalósító, mezőgazdasági termékeket feldolgozó vállalkozásoknak.

Nagy István az Agrárminisztérium (AM) sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a pályázati tapasztalatok alapján a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban erős a fejlesztési igény. A magyar gazdálkodók 2010-hez képest 2018-ban 40 százalékkal többet, 336 milliárd forintot költöttek fejlesztésekre, 2019 első fél évében pedig meghaladta a 17 százalékot a beruházások növekedési üteme.
– Erre a ciklusra az uniós támogatások lassan kimerülnek, a következő időszak pályázatai pedig leghamarabb 2022 végére jelenhetnek meg, a beruházási lendület ugyanakkor nem törhet meg a magyar agráriumban, ezért hirdette meg az agrártárca a beruházási hitelekhez kapcsolódó kamattámogatást – hangsúlyozta a tárcavezető.

A miniszter a kamattámogatás feltételeit részletezve ismertette, hogy a mezőgazdasági termeléshez kapcsolódó beruházásoknál a támogatott beruházási hitelek legnagyobb hitelösszege beruházásonként és ügyfelenként 1,3 milliárd forint lehet. A mezőgazdasági termékfeldolgozáshoz vagy -forgalmazáshoz és az erdőgazdálkodáshoz kapcsolódó beruházásoknál legfeljebb 2 milliárd forintos hitelhez lehet kamattámogatást kapni. A legalacsonyabb hitelösszeg 3 millió forint. A kamattámogatás legfeljebb 100 milliárd forint beruházási hitelállományhoz kapcsolódhat, ezen belül a szántóföldi növénytermesztés erő- és munkagépeihez kapcsolódó hitelek állománya nem haladhatja meg a 30 milliárd forintos alkeretet. A kamattámogatás kiterjed gép- és technológia beszerzésre, építéssel járó beruházásra, valamint ültetvénytelepítésre vonatkozó beruházási hitelekre egyaránt. A kamattámogatás mértéke az ügyleti kamat 80 százaléka, de legfeljebb 2 százalékpont évente.

A hitelintézetek a következő hetekben kezdik meg a támogatott hitelek kiajánlását. A pénzintézetek által kért biztosítékok hiánya esetén a hitelfelvételt külön ügylet keretében ugyancsak támogatott díjon keresztül az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány (AVHGA) kezessége is segíti.

Nagy István elmondta, hogy 2022-ig hosszabbították meg az AVHGA és az Európai Beruházási Alap (European Investment Fund, EIF) együttműködését, így ennek köszönhetően összesen csaknem 125 milliárd forintnyi hitelhez férhetnek hozzá az agrárvállalkozók. A 2016-ban kötött megállapodás szerint az AVHGA uniós forrásból, a COSME program (Programme for Competitiveness of Enterprises and Small and Medium-sized Enterprises; vállalkozások, kis- és közepes vállalkozások versenyképességéért program) keretében vállalhat garanciát a gazdálkodók fejlesztési hiteleire. A COSME-AVHGA program nem minősül állami támogatásnak, így nem akadályozza a részvételt további kedvezményes hitelprogramokban.

Az AVHGA ügyvezető igazgatója szerint az agrárvállalkozók fejlesztéseit nehezíti, hogy a mezőgazdaságban a beruházások sokkal költségesebbek, a kezességvállalásra pedig sokkal szigorúbb szabályok vonatkoznak, mint más ágazatokban, és az uniós támogatások sem egyenletesen érkeznek. Herczegh András hozzátette, hogy az AVHGA és az AM támogatásai ugyanakkor kiszámíthatóak és hosszú távra tervezhetők, a COSME viszontgarancia-programja több ezer gazdálkodónak jelenthet segítséget. Az AVHGA ügyvezető igazgatója a sajtótájékoztatón szorgalmazta a mezőgazdaság versenyképességének további ösztönzését, és az agrárhitelezések bővítését.


(MTI)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám