`

Az  Agrárminisztérium,  a  Nemzeti Agrárgazdasági  Kamara  és  a  NAIK  Agrárgazdasági Kutatóintézet közötti együttműködés keretében elvégzett kutatás eredménye jelent meg „Az agrárszakképzés szerepe a munkaerő-utánpótlásban, 2018” című kiadványban.


A hazai agrárszakképzésben az 1248/2015. (IV. 23.) számú kormányhatározat alapján a Tessedik Sámuel Agrárszakképzési Koncepció célozza az agrár- és élelmiszer-gazdasági ágazat sajátosságait figyelembe vevő szakképzési rendszer kialakítását, kiemelt hangsúlyt fektetve a pályaorientációs eszközrendszer megújítására és az ezzel szorosan összefüggő iskolai lemorzsolódás mértékének csökkentésére.

A koncepció célkitűzéseit figyelembe véve a NAIK Agrárgazdasági Kutatóintézet az Agrárminisztériummal, valamint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával együttműködésben átfogó kutatást végzett a nappali rendszerű agrárszakképzésben részt vevő tanulókra kiterjedően. A meglévő oktatási statisztikákon, valamint a tanulókra kiterjedő primer kérdőíves felmérésen alapuló kutatás eredményeit összegző kiadvány bemutatja a hazai agrárszakképzés főbb trendjeit, az agrárszakképzésben részt vevő tanulók részletes szociodemográfiai hátterét, pályaválasztási motivációit, iskolai eredményességét, tanulmányi, foglalkozási életpályával kapcsolatos távlati terveit szakmák, illetve szakmacsoportok szerinti bontásban.

A periódikusan megjelenő információs kiadvány eredményei alapján lehatárolhatók az agrárszakképzésben eredményesen alkalmazott pályaorientációs eszközök és hiányterületek, beazonosíthatók az iskolai lemorzsolódás által leginkább veszélyeztetett tanulói csoportok, valamint előre jelezhetők az agrár-munkaerőpiacot a kínálat vonatkozásában meghatározó folyamatok.

A kutatás eredményei szerint az agrárszakképzésben részt vevő 9. évfolyamos tanulók zöme konkrét elképzelésekkel rendelkezik a jövőjét illetően. Az elvégzett összefüggés-vizsgálat szignifikáns kapcsolatot mutatott ki  az  agráriumban  való  elhelyezkedés  és  a  választott  szakmában/szakterületen  történő  továbbtanulás,  valamint a szülők agrárvégzettsége, agrármunkahelye és a család saját gazdaságban végzett mezőgazdasági tevékenysége között. A vizsgált tényezők közül leginkább az befolyásolta a tanulók elkötelezettségét, intézményi integrációját, hogy életének része-e a gazdálkodás valamilyen formája, azaz hogy családja otthon végez-e valamilyen mezőgazdasági tevékenységet. Az előzetes várakozásokkal ellentétben magas azon tanulók aránya, akik tudatos tervezéssel választottak iskolát és a jövőjüket is az adott szakmában képzelik el. Ez a csoport jellemzően célirányosan választott intézményt és elégedettebb az iskolájával, mint társai. A leginkább motivált, a szakmát legtudatosabban választó, magukat legeredményesebbnek tartó diákok gépész és erdészeti képzésekre járnak, ugyanakkor a jövőbeni tervekben megmutatkozó szakmai elhivatottság a kertészeti szakmákat tanulók körében mutatkozik a legkevésbé, körükben a legalacsonyabb a szakmában való elhelyezkedést és továbbtanulást tervezők aránya.

A kiadvány itt érhető el.


(forrás: NAIK AKI)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám