`

A Miniszterelnökség a napokban döntött az élelmiszeripari pályázatra érkezett támogatási igényekről. Örülhetnek a tejtermelők is, a szerkezetátalakítási program 55 milliárd forintos keretéből minden érintettnek jut támogatás.


Döntött az élelmiszeripari pályázat első szakaszának nyerteseiről a Miniszterelnökség. Az irányító hatósági feladatokat ellátó államtitkárság a napokban mintegy 42 milliárd forint értékben hozott támogató döntést a programon belül. Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára a Magyar Időknek elmondta: az érintettek az elmúlt napokban az ügyfélkapun keresztül kapták meg az erről szóló értesítéseket, illetve ott láthatják, hogy elfogadott-e a pályázatuk.

Az első szakasz tapasztalatai azt mutatják, hogy bár nagy számban próbáltak meg forráshoz jutni a vállalkozások, a jó pályázatok száma kevés.
– Bár a visszajelzések is azt mutatják, hogy szigorú szabályokat alkottunk, az Európai Bizottság jogi álláspontja miatt nem tudtunk enyhíteni a feltételeken. Sokan nem érték el az ötvenpontos minimumot, vagy el sem jutottak az értékelésig, mivel nem feleltek meg a jogosultsági feltételeknek. Ugyanakkor aki megugrotta ezt az akadályt, szinte biztos lehet benne, hogy nyert – hívta fel a figyelmet az államtitkár.

A legtöbb kérelmet az energiahatékonysági kritériumok nem teljesítése miatt utasította el a hatóság.
– A célunk az volt, hogy olyan beruházásokat támogassunk, amelyek az energia-korszerűsítés mentén a megújuló energiák használatával is hozzájárulnak a vállalkozások versenyképességéhez. Sajnos sokan elnagyolták ezt a kérdést, emiatt gyakran előfordult, hogy még egy jó üzleti terv ellenére sem tudott elég pontot szerezni az adott pályázat – emelte ki Kis Miklós Zsolt.

A felhívás további szakaszainak értékelésén folyamatosan dolgoznak a szakemberek, napokon belül azokat a nyerteseket is értesíteni fogják, akik később nyújtották be a kérelmüket.

A tejágazat szerkezetátalakítását támogató pályázat nyerteseit szintén a napokban értesítik. Itt szinte minden kérelmet támogatni tudtak, így összesen 55 milliárd forint többletforrást kapnak a tejtermelők. Az irányító hatóság az elmúlt napokban hozzávetőlegesen húszmilliárd forintnyi településképes pályázatról is döntött, nemrég pedig az agrár-környezetgazdálkodási program második ütemében is eredményt hirdettek.

A nyertesek között mintegy 68 milliárd forintot oszt szét a Miniszterelnökség. A napokban meghozott támogatói döntésekkel együtt a 2020-ig tartó ciklusban a kötelezettségvállalás értéke – az előző időszakból áthozott összeggel együtt – 665 milliárd forintra emelkedett. Az államtitkár szerint a következő hetekben sorra jelennek meg a pályázati döntések. Július végén minden bizonnyal a végére ér az ültetvénytelepítést célzó felhívás és az üvegházak, fóliasátrak építését célzó kiírás értékelése. Ahogyan még ebben a hónapban végeznek a gombaházak kialakítását segítő pályázattal is. Ezt követik majd az állattartó telepek korszerűsítését célzó pályázatok, amelyek esetében a gazdák augusztusban kaphatják kézhez a támogatói döntést.

 


(Magyar Idők)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám