`

Az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány éves üzleti partnertalálkozóját rendezte november 14-én. Az AVHGA tevékenysége dinamikusan bővül, a kezességgel biztosított hitelállomány 2010 óta, mintegy két és félszeresére növekedett.


Az agrárgazdaság és a vidék fejlesztése kiemelkedő fontosságú, stratégiai feladat – említette meg tanácskozást megnyitó köszöntőbeszédében Feldman Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium helyettes államtitkára. Mint megjegyezte, miközben az agrárgazdasága nemzetgazdaság 2016. évi bruttó hozzáadott értékének 6,6 százalékát adta közvetlenül, a különböző hozzá kapcsolódó ágazatok már 20-25 százalékban járulnak hozzá a nemzetgazdaság teljesítményéhez.
– A szektor iránti finanszírozói bizalom erősödésnek is köszönhetően a mezőgazdaság és az élelmiszeripar hitelállománya folyamatosan bővül, és jelenleg 638, illetve 383 milliárd forintot tesz ki. A növekedésben jelentős szerepet játszik az alapítvány készfizető kezessége, amely a teljes banki és takarékszövetkezeti szektor számára elérhető, és amely a finanszírozói bizalmat erősítve képes a hitelezésbe bevonni azokat a kisebb agrár-vállalkozásokat is, amelyek hagyományosan nem tartoznak a pénzintézetek tipikus ügyfélkörébe – mondta a helyettes-államtitkár.

Feldman Zsolt hozzátette, a kormány célja a nagy hozzáadott értéket képviselő, a foglalkoztatás szempontjából meghatározó ágazatok, elsősorban az állattenyésztés és a kertészet, valamint az élelmiszeripar jövedelemtermelő és versenyképességének erősítése, így a vidék népességmegtartó képességének javítása.
– Így az FM számos, az agrártermelést segítő programot támogat, valamint azokhoz kapcsolódóan meghatározott célcsoport részére kiemelt támogatási programokat indít. Ilyen például az AVHGA-val együttműködve kidolgozott Agrár Széchenyi Kártya konstrukció, valamint a jégesőkár- és a fagykár-enyhítés. Illetve a tehén- és sertéstartók részére elérhető kiemelt támogatási programok is, amelyek komoly szerepet játszanak az ágazat stabil finanszírozási hátterének biztosításában. A hazai célkitűzésekhez igazított intézkedéseknek és támogatási rendszernek köszönhetően az agrárium teljesítménye javul, többek között bővül a foglalkoztatás, élénkülnek a beruházások és a mezőgazdasági termények egyre nagyobb hányada kerül exportra.

Az AVHGA célja, hogy készfizető kezesség vállalás biztosításával növelje azon kisméretű vállalkozások hitelképességét, amelyek pénzügyi intézmények számára nem tudnak elegendő biztosítékot felajánlani. Az idei rendezvény betekintést nyújtott az Európai Garanciaszervezetek Szövetségének agráriumért folytatott tevékenységébe is.

Herczegh András az AVHGA ügyvezető igazgatója előadásában kiemelte, a hitelgarancia jelentősége felértékelődött az elmúlt években, ma már a legtöbb gazdálkodó tudja, hogy az alapítvány kezességével könnyebben és kedvezőbb feltételekkel juthat hitelhez. Az AVHGA tevékenysége dinamikusan bővül, a kezességgel biztosított hitelállomány 2010 óta, mintegy két és félszeresére, 96,1 milliárd forintról 237,5 milliárd forintra növekedett. A kezességnyújtás fontos pénzügyi eszköz, segíti a kkv-k beruházási tevékenységét, napi működésének finanszírozását, ezen keresztül munkahelyeket teremt és megőrzi azokat, mérsékli a regionális különbségeket és előmozdítja a vidéki népesség megmaradását. Az alapítvány eddigi működése során 2921 magyarországi településen tevékenykedő vállalkozást segített finanszírozáshoz jutni, ez az összes település mintegy 93 százaléka. (AVHGA/FM Sajtóiroda)


Mikrovállalkozások is igényelhetik a nulla százalékos K+F+I hitelt

Az eddiginél is kedvezőbb feltételekkel igényelhető szerdától a kutatási, fejlesztési és innovációs tevékenység ösztönzését szolgáló nulla százalékos kamatozású beruházási hitel, immár a mikrovállalkozások is kérhetik azt – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Az MFB Pontokon elérhető európai uniós forrású „Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása hitelprogram" feltételeit azért módosította a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) és az MFB, hogy szélesítse azon vállalkozások körét, amelyek élhetnek a kedvező hitel lehetőségével. E célt szolgálja az a könnyítés is, hogy a kölcsön összegének minimálisan felvehető összege 100 millió forintról 5 millió forintra csökken.
Az új termékdokumentációk, valamint a módosításokat tartalmazó teljes lista ezen a  linken érhetők el. (MTI)


 

 

 

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám