`

Az innovációban rejlő lehetőségekkel élnie kell az agrárvállalkozásoknak ahhoz, hogy a magyar föld kiváló adottságai gazdaságunkban kellően érvényesülhessenek – jelentette ki Végváriné Henter Lilla, az Agrármarketing Centrum szóvivője a ,,Mi terem a neten? 2017” című konferenciát megnyitó beszédében.


Végváriné Henter Lilla megjegyezte: komoly előretörés érhető el azzal, ha innovációval a nyersanyagok exportja mellé a magasabb feldolgozottsági szintű, így jóval nagyobb nyereséget hozó termékek előállítását és kereskedelmét is országszerte megemeljük. Előadásában a szakember kitért arra is, hogy az agrármarketingben – főként a digitális térben – rejlő lehetőségek kiaknázásában is vannak még tartalékok, ezért rendkívül fontosak a tudástranszfert célzó események és a tapasztalatcsere.

Az AMC és az Agroinform.hu az I. OMÉK Szakmai Nap megszervezése után idén második alkalommal fogott össze a mezőgazdasági szféra naprakész tájékoztatása érdekében. Bolyki Bence, az Agroinform.hu portálvezetője az agrármarketing-szakma legfrissebb kihívásairól szólva jelezte: ,,jól célzott, világos üzenettel, megfelelő csatornán és megfelelő időzítéssel, egyedi, figyelemfelkeltő formában megjelenő marketinget kell megvalósítani". Beszámolt a 2018-ban negyedik alkalommal jelentkező PREGA – Precíziós Gazdálkodás és Agrárinformatikai Konferencia és Kiállítás előkészületeiről, valamint a PREGA Science, angol nyelvű szakmai konferenciáról is.

A rendezvényen Tury Anikó, az Agroinform.hu marketingvezetője az weboldalon megjelenő példák ismertetésével mutatott rá arra, hogy a hasznos, értékes, inspiráló, személyre szabott tartalmakra sokkal aktívabban reagálnak az olvasók, mint a hagyományos módszerekre. Trunk Tamás Dablty-influencer 14 évesen arról beszélt, hogyan „hatnak az influencer-együttműködések"; hatékonyak-e a külföldi agrárterületen és hogyan gondolkodik az új generáció a márkákról és az agráriumról itthon és külföldön.

Hartman Gábor fejlesztési koordinátor kifejtette, nemcsak a felhasználók vásárlási szokásai változnak, hanem elérésük is, miközben ingerküszöbük is egyre növekszik.  Eckhardt Lili szabadúszó service designer előadásában a szolgáltatástervezésről beszélt, amely a fejlesztési folyamat során egyszerre képviseli a felhasználó szükségleteit és vágyait, továbbá képes rámutatni a szolgáltatásban rejlő problémapontokra, valamint a fejlesztési lehetőségekre. Egerszegi Krisztián, a MiniCRM Zrt.  vezetője, az ügyfélkezelés hatékonyságának módszertanáról szólt, s a Customer Relationship Mentality fontosságát emelte ki, aminek fontos része a kampányok utánkövetése, hiszen megfelelő körültekintéssel maximalizálható a kampányok sikeressége.

Németh Péter értékesítési és kommunikációs igazgató, az e-ügymenet és e-számla-bevezetésének gyakorlati tapasztalatait elemezte. Dr. Bölcskei Krisztián vezető tanácsadó és adatjogász az EU új általános adatvédelmi rendeletének legfontosabb tudnivalóit ismertette, kiemelve, hogy 20 millió eurós szankciók is sújthatják azokat a vállalkozókat, akik nem megfelelően alkalmazzák a 2018 májusától hatályos adatvédelmi szabályozásokat. Szilágyi Mihály, a Barra Consulting Institute képviselője azt taglalta, mit ér egy cégnek, ha munkatársai világosan fejezik ki gondolataikat. Esettanulmányaik segítségével mutatta meg, mennyit ér egy cégnek, ha munkatársai világosan fogalmazzák meg ötleteiket, céljaikat és tisztában vannak a róluk kialakuló benyomással (intézete 21 éve elemezi és fejleszti magyar KKV-k és multik munkatársainak beszédét). Vancsik Zoltán kiemelt ügyfélkapcsolattartó záró szavaiban naprakész információkba adott betekintést a mezőgazdasági portállaal kapcsolatban, ami könnyed, informatív lezárást adott az eseménynek.


(forrás: AMC)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám