`

Tíz közép- és kelet-európai ország írt alá nyilatkozatot együttműködésükről a mezőgazdasági innovációra lehívható uniós pénzek arányának növelése érdekében. Az EB pedig védővámmal sújthat amerikai mezőgazdasági termékeket is.


A Visegrádi Négyek, valamint Bulgária, Horvátország, Románia és Szlovénia, valamint a balti országok mezőgazdaságának vezetői egyetértettek abban, hogy közös stratégiát alkotnak a BIOEAST néven elindított programban való részvételről – jelentette be szerdán Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára Bábolnán. Emlékeztetett arra, hogy az Európai Bizottság a 2021-27-es időszakra tízmilliárd eurót javasolt agrárélelmiszer- és biomassza-alapú gazdasággal összefüggő kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységre, majd hozzátette, Kelet- és Közép-Európa országai az elmúlt tíz évben összesítve is csak tíz százalék alatti részesedést szereztek meg az EU mezőgazdasági innovációra fordítható forrásaiból. A közös nyilatkozatot aláíró országok kinyilvánították, hogy a régió fontosnak tartja a térségnek jelentős innovációs témák megjelenítését az Európai Bizottság munkaprogramjában, valamint olyan makroregionális kutatási és innováció stratégiát alkotnak, mely közös célokat és közös prioritást képes elérni és megvalósítani.

A szlovák mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszterhelyettes, Csicsai Gábor rámutatott, mivel a termőföld területét nem lehet növelni, a fejlődés érdekében több hozzáadott-értéket kell megjeleníteni a mezőgazdasági termékekben. Pavel Sekác, cseh mezőgazdasági miniszterhelyettese elmondta, erős verseny zajlik az Európai Unió 15 fejlett tagállama és a közösség kevésbé fejlett tagjai között, és összefogás szükséges a hátrányok csökkentéséhez. A lengyel Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium miniszteri főtanácsadója, Zofia Krzyanowska emlékeztetett arra, hogy országa a BIOEAST program egyik elindítója és örömmel látják a kezdeményezés mögé felsorakozó régiós támogatást. A tíz ország által aláírt dokumentum szerint a felek támogatják a biomassza-alapú fenntartható növekedést a versenyképes és magas minőségű élelmiszer- és takarmánygyártás eléréséhez.

Az aláírók fontosnak tartják a vidéki térségek felzárkóztatását, segítve őket egy innovatív, integratív és klímatudatos növekedési modell kifejlesztésében. Olyan termelési rendszerek fejlesztését is javasolták, melyek régióspecifikus végtermékeket gyártanak. Kiemelték, hogy a sokféleség a fenntarthatóság záloga, ezért a biomassza-alapú gazdasági innovációknak nem korlátozni, hanem támogatni kell a diverzitást.

 


EU-s védővám jöhet több amerikai termékre

A tervezettnél korábban, már jövő héten 25 százalékos védővámot vethet ki az Európai Unió mintegy 2,8 milliárd eurónyi amerikai termékkel szemben, válaszul az európai acél- és alumíniumkivitelt sújtó importvámokra – jelentette ki szerdán Cecilia Malmström uniós kereskedelmi biztos. Az Európai Bizottság korábban azt közölte, hogy csak júliusban fogják hatályba léptetni a válaszintézkedések első körét. Malmström azonban most arról számolt be, hogy erre már jövő héten sor kerülhet. A már jóváhagyott listán egyebek mellett a mogyoróvaj, az áfonya és a narancslé is szerepel, de megtalálhatók rajta bizonyos mezőgazdasági és  dohánytermékek, illetve a bourbon whiskey is.



(MTI)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám