`

Az Európai Biomassza Alapú Gazdasági Stratégiáról folytattak vitát az agrárminiszterek a Mezőgazdasági és Halászati Tanács 2018. december 17-ei ülésén, Brüsszelben. Itt elhangzott, hogy Magyarország nagyobb részesedést kér a kelet-közép-európai gazdálkodóknak az uniós kutatási-fejlesztési forrásokból.


A tanácsülésen Phil Hogan agrárbiztos is támogatásáról biztosította a két éve magyar javaslatra elindított BIOEAST kezdeményezést, amelynek elsődleges célja a Kelet-Közép-Európában meglévő biomassza potenciál kihasználása.
– A mezőgazdasági termelés jövedelmezőségének kulcsa a minél magasabb hozzáadott értékű feldolgozás, ehhez nyújthat segítséget a brüsszeli kutatási és innovációs alapok minél jobb kiaknázása – hangsúlyozta Nagy István agrárminiszter.

Nagy István kiemelte, hogy Magyarország a kiterjedt mezőgazdasági, erdőgazdálkodási és halászati tevékenységének köszönhetően biomasszában kiemelten gazdag terület, ugyanakkor ennek a biomassza-kapacitásnak jelentős része még mindig kiaknázatlan. Ehhez elengedhetetlen az uniós kutatási és fejlesztési források igénybevétele, amelyekből jelenleg elsősorban a korábban csatlakozott, nyugati tagállamok részesednek. A kelet-közép-európai tagállamok részesedése ezekből a forrásokból mindössze 10 százalék körüli.
– Ezen az egyenlőtlen helyzeten mindenképpen változtatni kell a jövőben – emelte ki a tárcavezető.

A magyar miniszter tájékoztatást adott a novemberben Budapesten megtartott nemzetközi BIOEAST konferenciáról, amely a térségbeli országok biomassza-alapú gazdaságának kutatási és innovációs potenciáljának kiaknázását célozta. A konferencián egyetértés mutatkozott abban, hogy a biomassza-alapú gazdaságot érintő stratégiai kutatási és innovációs területek fejlesztésében nagy lehetőségek vannak, ideértve a mezőgazdasági tudás- és innovációs rendszereket, az édesvízi akvakultúrát, az erdőgazdálkodást, valamint fenntartható termelést és biomassza-feldolgozást. Ezen tematikus területek előtérbe helyezése jelentheti a megoldást arra, hogy a jövőben nagyobb részesedés jusson Kelet-Közép-Európának az Európai Unió Horizont 2020 és Horizont Európa kutatási keretprogramjainak agrárkutatásra és -fejlesztésre fordítható forrásaiból.

Nagy István szerint kiemelt feladat a hazai biomassza-alapú gazdaság fejlesztése annak érdekében, hogy az agrárgazdasági szereplők számára is elérhetőek legyenek az uniós és hazai iparfejlesztési stratégiai intézkedések. Fontos cél, hogy a biomassza alapú gazdaságfejlesztési folyamatokból származó előnyöket helyi szinten lehessen hasznosítani, ezzel is elősegítve a fenntartható gazdasági növekedést. Ebben segíthet a magyar javaslatra, V4 körben elindult, ugyanakkor ma már 11 kelet-közép-európai EU-tagország által támogatott és az Európai Bizottság által is pozitívan fogadott BIOEAST elnevezésű kezdeményezés.

 


Elfogadhatatlan

A tanácsülésen a V4-országok agrárminiszterei elégedetlenségüket fejezték ki az élelmiszerek kettős minőségének gyakorlatát megszüntető szabályozás hiánya miatt. Nagy István agrárminiszter hangsúlyozta, elfogadhatatlan, hogy a kelet-európai tagállamok állampolgárait másodrendűként kezeljék a multinacionális élelmiszeripari cégek.



(forrás: AM)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám