`

Ma még 277 órát kell fordítania egy átlagos cégnek az adóügyei intézésére, ezt 2022-ig szeretnénk a felére csökkenteni – mondta a Világgazdaságnak Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.


„Az adószerkezet átalakításával egyértelműen sikeresen felel meg az ország annak a magunk elé célként kitűzött elvárásnak, hogy a tőke- és munkajövedelmeket terhelő adók csökkentése mellett a forgalmi típusú adók irányában növekedjenek a terhek. A befektetők visszaigazolják: versenyképességi előny, hogy Európában nálunk a legalacsonyabb a társaságiadó-kulcs. Az áfa kapcsán a kabinet nem lát okot és módot az általános adómérték-csökkentésre. Azokon a helyeken, ahol szakmai, társadalompolitikai vagy épp szociális okok indokolták, az elmúlt években csökkentették az áfakulcsot, így például az idén az UHT- és az ESL-tejek áfája lett alacsonyabb. (…)

A jelen állás szerint további célzott áfacsökkentést sem tervez a kormány, zajlik azonban a korábbi kedvezményes kulcsú területek tapasztalatainak vizsgálata, mert látható, hogy vannak olyan területek, ahol az áfakulcs csökkentése nem érte el az előzetesen kívánt hatást – például a kisebb áfa hasznát nem érezhették a fogyasztók. Pillanatnyilag az EU-ban az áfa kapcsán nem az adómérték a kardinális kérdés, hanem az áfa beszedésének a hatékonysága. Ebben messze jobban állunk, mint a régió, sőt az uniós átlagot is megközelítettük. A magyarországi áfarés – vagyis a befizetendő áfából a be nem folyt összeg aránya – 2012-ben még 22 százalékon állt. A gazdaságfehérítést célzó intézkedések következtében – online pénztárgép, EKÁER – 2016-ra az Európai Bizottság becslése szerint az áfarés 13 százalékra csökkent. A cél az, hogy az EU 15-ök átlagára, 10 százalék közelébe hozzuk le a mutatót, hiszen ez teszi lehetővé a további adóteher-csökkentést az adózók számára – s persze így növekedhet a versenyképességünk is.”


A teljes interjú itt olvasható.


(forrás: vg.hu)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám