`

Az Agrárminisztérium az idei évben 1,2 milliárd forintról, összesen 2,4 milliárd forintra emelte a nemzeti Tanyafejlesztési Program keretösszegét, amely a tanyán élők életszínvonalának javítását, valamint a tanyasi gazdálkodás megújítását szolgálja.


Viski József, az Agrárminisztérium vidékfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára Nyíregyházán, a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat által szervezett sajtótájékoztatón kiemelte, a program hétéves működés során már közel kétezer pályázat részesült pozitív elbírálásban, amely több mint 8,9 milliárd forint megítélt támogatást jelent. A megemelt keretösszegnek köszönhetően pedig az idei évben újabb, mintegy 2,4 milliárd forintról születik döntés, amelynek kifizetése előleg formájában december 31-ig megtörténik. A tavaly decemberben megjelent pályázati felhívásokra a támogatási kérelmeket már 2019. január 28. óta lehet szerkeszteni és kitölteni a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. honlapján. A pályázatok véglegesítésére, egyúttal benyújtására 2019. február 4-től február 11-ig lesz lehetőség.

Viski József a sajtótájékoztatót követő gazdafórumon a Vidékfejlesztési Program keretében elérhető támogatásokról is beszámolt. Mint mondta, április elejéig benyújthatóak a támogatási kérelmek a tanyák háztartási léptékű villamos energia, és vízellátás, valamint a szennyvízkezelés fejlesztéseit segítő pályázatra. Az Irányító Hatóság ez idáig 252 kérelem támogatásáról döntött, mintegy 1,3 milliárd forint összegben. Tekintettel arra, hogy a beérkezett kérelmek feldolgozása folyamatos és a pályázat jelenleg is nyitott, ezért a nyertes kérelmek száma, illetve a megítélt támogatás összege várhatóan a jövőben tovább emelkedik.

A Vidékfejlesztési Program végrehajtása kapcsán a helyettes államtitkár elmondta, már több mint 176 ezer kérelem támogatásáról döntés született és az irányító hatóság több mint 1300 milliárd forintra kötelezettségvállalást is tett. Jelenleg 19 pályázati felhívás nyitott, amelyekről az érintettek a www.szechenyi2020.hu honlapon tájékozódhatnak.


(AM Sajtóiroda)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám