`

Az Országgyűlés pénteken megszavazta a kormány jövő évi adóváltoztatásokról szóló törvényjavaslatát. Így például a szociális hozzájárulási adót fizető mezőgazdasági őstermelők a jelenlegi negyedéves helyett éves adómegállapítást kapnak.


A képviselők 137 igen szavazattal, 49 nem ellenében fogadták el Varga Mihály pénzügyminiszter adóváltoztatásokról előterjesztését, illetve elfogadták a 2020-as költségvetést is. Az elfogadottak szerint 2020. január 1-jétől 13 százalékról 12 százalékra mérséklődik a kisvállalati adó (kiva) kulcsa. Az adócsökkentés több mint 40 ezer magyar kisvállalkozást érint, amelyeknél összesen 5 milliárd forintot hagy az intézkedés.

A kis- és középvállalkozásokra vonatkozó fejlesztési adókedvezmény értékhatárát fokozatosan, három év alatt csökkentik a jelenlegi 500 millió forintról a beruházások további ösztönzése érdekében. A kisvállalatok esetében 2020-tól évente 300, 100, majd 50 millió forintra, míg a középvállalkozásoknál 400 millió forintról előbb 200 millió, 2022-ben pedig 100 millió forintra mérséklődik az adókedvezmény igénybevételének alsó határa. Az adókedvezmény kibővítése mintegy 7 ezer vállalkozást érint.

Megszűnik az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) 2020. január 1-jétől. A kormány az adórendszer egyszerűsítését célozza ezzel a lépéssel, az eva iránti igény ugyanis jelentősen lecsökkent az előző években az olyan új, kedvezőbb adózási formák bevezetését követően, mint a kisadózó vállalkozások tételes adója (kata) és a kiva.

Az egészségügyi szolgáltatási járulék összege 2020. január 1-jétől havi 7500 (napi 250) forintról havi 7710 (napi 257) forintra változik. A szociális hozzájárulási adót fizető mezőgazdasági őstermelők pedig a jelenlegi negyedéves helyett éves adómegállapítást kapnak.


(MTI)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám