`

Két szakmai programmal nyitott szeptember 27-én az idei Kaposvári Állattenyésztési Napok. A nulladik napon a Kaposvári Egyetemen tartották az I. Környezetgazdálkodási Konferenciát és az I. Nemzetközi Élelmiszer és Marketing konferenciát.


Az extenzív állattenyésztés természetvédelmi összefüggéseiről tanácskoztak a szakemberek az I. Környezetgazdálkodási Konferencián. Az idei Kaposvári Állattenyésztési Napok első szakmai programját Prof. Dr. Tossenberger János, az egyetem agrár-és környezettudományi karának dékánja, kutatásfejlesztési és innovációs rektorhelyettes nyitotta meg. Az eseményen Rácz András környezetügyért felelős államtitkár a természetvédelmi célú vagyonkezelés jelentőségéről és gyakorlatáról beszélt. A résztvevők megtudhatták, hogy melyek a fenntartható fejlődés kritériumai az agrártermelésben. A témában a Kaposvári Egyetem egyetemi tanára Prof. Dr. Kerekes Sándor tartott előadást.

Az I. Élelmiszer és Marketing Nemzetközi Konferenciát 2018. szeptember 27-én (csütörtökön) hagyományteremtő céllal rendezte meg a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Kaposvári Egyetem. További cél volt, hogy a konferencia marketing nézőpontból közelítette meg az élelmiszeripari vállalatok és vállalkozások közötti együttműködéseket és az innovációs potenciált, rámutatva ezek fontosságára. A témakörök tudományos igényű feltárása kutatásokon, statisztikai adatok elemzésén és esettanulmányok bemutatásán keresztül történt, így segítve az ágazati szakpolitikai döntéshozók és a gyakorlat közötti párbeszéd erősítését.

A rendezvény helyszíni regisztrációval kezdődött, mely időszak alatt a résztvevőknek lehetőségük volt megkóstolni a Dél-Dunántúli Regionális Élelmiszer Innovációs Klaszter tagjai által kifejlesztett zselici húsos lepényt. A kereskedelmi forgalomban még nem kapható terméknek ez volt az első, nyilvános kóstolója. Prof. Dr. Tossenberger János kutatásfejlesztési és innovációs rektorhelyettes és Dr. Gombos Sándor megyei elnök köszöntő beszédükben kiemelték a konferencia hiánypótló jellegét és a téma élelmiszeripari aktualitását.

A plenáris előadásokat Juhász Anikó, az AM agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára és Papp Gergely, a NAK szakmai főigazgató-helyettese moderálta. Ezekben bemutatták a Kaposvári Egyetemen zajló innovációs tevékenységet és az élelmiszer-marketing területén elért kutatási témák kiemelkedő eredményeit,  a helyi élelmiszeripari vállalkozások együttműködési tevékenységeit, aktuális márkázási, brandépítési tevékenységeit és a kommunikációs területen bevezetett, innovációnak számító technikáit, a NÉBIH szemléletformáló programjait, a közösségi agrármarketing jövőjét és szerepét, valamint  egy külföldi márka (Góbé) kifejlesztését és jelenlegi piaci pozícióját ismerhették meg a résztvevők.

Az előadásokból kiderült, hogy a cégek nem minden fejlesztési tevékenysége sikeres, de ennek ellenére ezt a tevékenységet folyamatosan folytatni kell a piaci pozíciók megőrzésének érdekében. Az előadások után kerekasztal-beszélgetésen még további olyan regionális jó példákat mutattak be, amelyek az együttműködés vagy az innováció területén kiemelkedőek.

A I. Nemzetközi Élelmiszer és Marketing konferencia részleteiről hamarosan beszámolunk itt a nak.hu-n.

Az idei Kaposvári Állattenyésztési Napokról részletesebben itt lehet tájékozódni.


(Kaposvári Egyetem/nak.hu)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám