`

Átadták a 40. Országos Borverseny díjait. A legeredményesebb borászat egy nagy aranyéremmel, hat aranyéremmel és két ezüstéremmel a Koch Borászat lett a Hajós-Bajai és Villányi borvidékről.


A díjakat Dr. Nagy István agrárminiszter, a rendezvény védnöke, Légli Ottó a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa és a Borverseny elnöke, valamint Frittmann János a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa szakmaközi ügyekért felelős alelnöke, egyben a verseny bírálati rendezvényének otthont adó Kunsági borvidék elnöke adták át.

Légli Ottó elnök köszöntőjében kiemelte, hogy ez a szakmai megmérettetés nagy jelentőségre tett szert, mind a szervező Hegyközségek Nemzeti Tanácsa szakmai feladatai sorában, mind pedig a megmérettetésben részt vevő borászatok körében.
– Ma már a hazai borásztársadalom az országos borversenyt meghatározó szakmai rendezvénynek tekinti. Ezt bizonyítja az évről évre növekvő nevező borászatok és nevezett tételek száma. 2019-ben a 2013-as évhez viszonyítva közel megháromszorozódott a nevezett tételek száma – jegyezte meg.

Nagy István miniszter ünnepi köszöntőjében kiemelte, hogy példaértékű a magyar agrár-élelmiszeriparban a hazai borágazat piaci teljesítménye. Mint mondta, a magyar borászok a fogyasztói trendek építői és nem követői. Brazsil Dávid, a HNT főtitkára bejelentette, hogy a 2020-as verseny bírálatának házigazdája a Mátrai borvidék lesz.
– Az országos verseny egy mentorálási szakasz kezdete. A Magyar Turisztikai Ügynökség támogatásával a díjnyertes pincészetek két lengyel borvásáron mutatkozhatnak be – tette hozzá.


Eredmények

2019-ben az Országos Borverseny legeredményesebb borászata egy nagy aranyéremmel, hat aranyéremmel és két ezüstéremmel a Koch Borászat lett a Hajós-Bajai és Villányi borvidékről.

Kategóriagyőztesek

A legjobb fehérbor: Maróti Pince / Olaszrizling 2016
A legjobb rozébor: Bock Pince / Rosé Cuvée 2018
A legjobb vörösbor: Bodri Pincészet / Szekszárdi „Faluhely” QV 2016
A legjobb gyöngyözőbor: Schieszl Borház / Puxrose 2018
A legjobb pezsgők: Sauska Pincészet Tokaj / Brut; Törley Pezsgőpincészet / François President Brut 2015
A legjobb természetes édes bor: Juliet Victor Winery / Tokaji édes Szamorodni 2017

Nagydíjak

A legjobb illatos fehérbor, hazai nemesítésű fajtából: Dubicz Borászat és Szőlőbirtok / ’1014’ Irsai Olivér 2018
A legnagyobb nagy száraz fehérbor, Kárpát-medencei fajtából: Kősziklás Borászat / Neszmélyi Furmint 2017
A legjobb Kékfrankos alapú házasítás: Besenyei Borház / Egri Vörös Cuvée 2012
A legjobb biobor: Dobosi Pincészet / Bio 14.92 Olaszrizling 2016

A csúcszsűri különdíjai

Kimagasló rozébor: Szentpéteri Borpince / Kékfrankos rozé 2018
A legjobb muzeális borkülönlegesség: Pauleczky-Vin Szőlőbirtok és Pincészet / Tokaji Essencia 1968

Támogatói különdíjak:

Smile Wine 2019 Hungary különdíj a legjobb hazai szőlőfajtából előállított száraz peszgő részére: Garamvári Szőlőbirtok / Lellei Furmint Brut 2017
A Winedata különdíja a kimagasló eredményt elért ötven hektár feletti termelő részére: Patricius Borház

A Takarék Csoport különdíjai

A Takarékok Rozébora: Szentpéteri Borpince / Néró rosé 2018
A Takarékok Fehérbora: Kősziklás Borászat / Neszmélyi Furmint 2017
A Takarékok Vörösbora és egyben A Takarékok Bora 2019: Dula Pincészet / ,,Terézia” Cabarnet 2009

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám