`

Tréninget szervez tavasztól a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) fiatal somogyi gazdálkodók részére. Tavaly negyvenöt fiatal gazda nyert el induló támogatást Somogy megyében. Akad olyan fiatal somogyi, aki éppen kajsziültetvényben látja a lehetőséget és a saját jövőjét.


A karádi Balása Márk is sikerrel pályázta meg a fiatal gazdálkodóknak szóló induló támogatást, 40 ezer eurót nyert el tavaly. A 27 éves somogyi gazdálkodó a mezőgazdasági technikusi képzés után egyetemen végzett növénytermesztő mérnökként. A Somogyi Hírlapnak arról beszélt: nagy területen foglalkoznak szántóföldi növénytermesztéssel családi gazdálkodóként, azonban az elnyert támogatást másra szeretné fordítani.
– Kajszibarack-ültetvényt létesítünk közel hat hektáron – mondta el a karádi fiatalember, hozzátéve azt is, hogy már a fákat is megrendelte ennek érdekében. – Hosszasan mérlegeltük, hogy mit lehet kihozni egy hektár szántóföldi növényből vagy épp a kajszibarackból, és az alapos számolgatás után az utóbbira esett a választásom. Természetesen a családi gazdálkodásban továbbra is dolgozni fogok, fontosnak tartom, hogy az eddigi munkától és a családomtól se szakadjak el. Régóta tudom, hogy a földből szeretnék élni, ezen a pályán akarok továbbmenni, s Karádot sem szívesen hagynám el.

– Habár egyelőre nem elérhető a pályázat, a fiatal gazdálkodók indulását segítő támogatás nagyon fontos lépés volt az agrárkormányzat részéről – mondta el Gombos Sándor, a NAK megyei elnöke. – Ez az egyik megoldása annak, hogy valamilyen szintű generációváltás történhessen az elidősödő ágazatban. Bár Somogyban nem olyan rossz a helyzet e téren, mint mondjuk az alföldi megyékben.

A megyei elnök szerint a generációváltás leginkább a szőlővel, gyümölccsel foglalkozó gazdáknál érezhető valamelyest megyében. Az induló támogatást elnyert fiataloknak azonban komoly kötelezettségeik vannak. Az elmúlt években több mint 150 fiatal somogyi gazda részesült ebben a támogatásban. Fontos, hogy jól felkészültek legyenek a fiatal gazdák, épp ezért tavasztól egy új és egyben kötelező tréninget szervez a kamara a számukra, itt Somogy megyében is. Gombos Sándor kiemelte: azok is jelentkezhetnek majd erre a tréningre, akik még csak érdeklődnek a gazdálkodás iránt.
– Úgy gondolom, hogy szükség van a fiatal gazdálkodók segítésére, ahogy a vidéki életforma népszerűsítésére is – tette hozzá Balása Márk. – Azt látom, hogy sok az idősebb gazda, s egyre kevesebb az a fiatal gazdálkodó, aki mondjuk traktorra ülne vagy éppen egyetemre menne.

A megyei kormányhivatal szerint tavaly a Vidékfejlesztési Program fiatal mezőgazdasági termelők számára nyújtott induló támogatás pályázati felhívása keretében negyvenöten részesültek 40 ezer eurónak megfelelő támogatásban Somogy megyében. A célzottan a fiatal mezőgazdasági termelők számára kiírt pályázat már lezárult.


(forrás: Somogyi Hírlap)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám