`

A berlini Nemzetközi Zöld Hét nem csak Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági, élelmiszerágazati és kertészeti fogyasztói vására, hanem nagyszabású agrárpolitikai találkozóhely is, ahová évről évre számos ország agrár- és politikai vezetője látogat el. Magyarország 2017-ben partnerországa volt a rendezvénynek, de minden évben hangsúlyos megjelenéssel készül. Hazánk az Agrármarketing Centrum szervezésében 16 kiállítóval és egy magyar étteremmel képviselteti magát a 2020. január 17-26. között zajló nagyszabású eseményen.


Németország ikonikus rendezvényének tekinthető a Nemzetközi Zöld Hét, amelyen tavaly több mint 400 ezer látogató kóstolhatta meg 80 ország élelmiszer-különlegességeit. Az esemény egyben diplomáciai, kormányzati és szakmai találkozóhely is, amely kiváló alkalom agrárgazdasági és üzleti kapcsolatok építésére. Az esemény 2020. január 17-én nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt. Az idei esemény hagyományos vásárbejárásakor  a magyar standot meglátogatta Julia Klöckner, Németország szövetségi élelmiszerügyi és mezőgazdasági minisztere és Janusz Wojciechowski, az Európai Unió mezőgazdasági és vidékfejlesztési biztosa, ahol a magas rangú vendégeket dr. Nagy István agrárminiszter fogadta Ondré Péter, az Agrármarketing Centrum ügyvezetője és Giczi Gergely, az Agrármarketing Centrum ügyvezető-helyettesének társaságában.

Hazánk idén 600 négyzetméteres közösségi standdal várja a látogatókat. A tizenhat kiállító portékái között megtalálhatóak a hagyományos magyaros ízek, mint például a füstölt húsok, kolbászok, vecsési savanyúságok, vagy a nagy népszerűségnek örvendő kürtőskalács, de hidegen sajtolt olajok, szarvasgombás termékek, chilis szószok és kézműves csokoládék is színesítik a palettát. A standon üzemelő étterem étlapjára olyan klasszikus, és a vásározók körében kedvelt fogások kerültek, mint a gulyásleves, a lángos, vagy a marhapörkölt. A vásár 10 napja alatt a Kalocsai Hagyományőrző Egyesület tart mesterségbemutatót és kínál kalocsai motívumokkal díszített kézimunkákat, amelyeket a tapasztalatok szerint a látogatók néhány nap alatt elkapkodnak.

A standhoz látogatók színpadi programokat is élvezhetnek, így például fellép az Agyagbanda népzenei formáció, a Szárnyas Sárkányok gólyalábasai, de lesz operett és szalonzene is. A magyar stand a Messe Berlin 11.2-es csarnokában várja a látogatókat Csehország, Lengyelország és Bulgária standjainak szomszédságában. Az idei esemény partnerországa Horvátország.

 

(AMC)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám