`

A nagyvállalatok és innovatív agrár startupok együttműködéseit segítette elő az első hazai agrár startup program, a NAK TechLab. A mezőgazdaság digitalizációjával a szektor versenyképességét növelhetik az innovatív megoldások, a programban résztvevő cégek pedig a fejlesztések piacra lépését segítik. A három hónapot felölelő programnak köszönhetően számos termékfejlesztés indult el a nagyvállalatok és a vállalkozások között.


A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Design Terminal által tavaly indított NAK TechLab program a magyar mezőgazdaság digitális modernizációjára fókuszál. Újgenerációs startup-vállalkozások segítségével olyan innovatív megoldásokat keres az agrárium kihívásaira, amelyek fellendítik és hatékonyabbá teszik azt, és amelyek segítségével Magyarország központi szerepet tölthet be az Európai Unión belül az agrárszektor fejlesztésének területén.

A NAK TechLab fő célja, hogy valós piaci problémákra találjon megoldást, erre jelentenek garanciát a szakmai partnerként szerepet vállaló nagyvállalatok. A működő megoldások a nagyvállalati infrastruktúrán keresztül képesek a leggyorsabban eljutni a gazdálkodókhoz, ezzel elősegítve a szektor modernizációját és a hatékonyság növelését. A programhoz olyan cégek csatlakoztak, mint a Bonafarm Csoport, az Axiál Kft., a KITE Zrt., a Vodafone Magyarország Zrt., a Hungarna Kft. és a Tesco-Global Áruházak Zrt. A fejlesztéshez szükséges forrást Magyarország legnagyobb kockázati tőkét kezelő cége, a Hiventures Zrt. biztosította. Az együttműködések a startupok és a nagyvállalatok között már elindultak, segítve ezzel az új vállalkozások piacra jutását, illetve a technológiák szélesebb körben való terjedését.

A program zárásaként – a koronavírus-járványra tekintettel – a csapatok a Design Terminal által megszervezett és technológiailag lebonyolított első magyarországi virtuális Demo Day-en mutatták be megoldásaikat és a nagyvállalatokkal közösen indított együttműködési terveiket, Winkler Róbert – szintén virtuális – műsorvezetésével. Nyolc csapat, három zsűritag, egy moderátor és több száz érdeklődő csatlakozott egyszerre, térben egymástól távol, online platformokon.

A zsűriben Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke, Pistyur Veronika, a Bridge Budapest ügyvezetője és Moldován András, az AnimalSoft Kft. tulajdonosa és ügyvezetője tett fel kérdéseket a prezentáló csapatoknak. Az adás végére a digitális almamoly-csapdát fejlesztő SMAPP gyűjtötte be a legtöbb voksot a nézőktől. (Az eseményt a NAK TechLab és Design Terminal Facebook-oldalán lehet visszanézni.)

– A NAK TechLab különböző programokon keresztül a jövőben is segíti az innovatív mezőgazdasági startupokat annak érdekében, hogy megtalálják helyüket a piacon, ezzel segítve a hazai agráriumot. Továbbá is várjuk azoknak az innovációban élenjáró nagyvállalatoknak a jelentkezését, amelyek kíváncsiak a különböző agrár-digitalizációs fejlesztésekre, startupperek ötleteire, és szívesen bekapcsolódnának a projektbe – mondta Győrffy Balázs, a NAK elnöke.

– A NAK TechLab is lehetőséget ad a Bonafarm Csoportnak arra, hogy olyan új ötleteket ismerhessen meg, amelyeket a legmodernebb technológiai megoldások segítségével formáltak a vállalkozó szellemű, kreatív csapatok, cégek. Így új fejlesztési lehetőségekre hívják fel a napi termelésben dolgozó kollégák figyelmét, majd ezt követően a reálisnak tartott megoldások gyakorlati alkalmazhatóságát már közösen tekinthetik át. A program hozzájárul ahhoz, hogy a Bonafarm Csoport szakemberei felfigyeljenek a technológiai fejlődés adta egyes lehetőségekre és módot teremt arra is, hogy az ötletek reális gazdasági alkalmazhatóságát is értékeljük – mondta a programról Ábrahám Péter, a Bonafarm Zrt. beszerzési és IT igazgatója.

 


18 éves magyar statuperrel indít közöst fejlesztést a KITE

A nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium 18 éves hallgatója, Zsigó Miklós és SMAPP névre hallgató csapatának fejlesztése felkeltette az érdeklődését Magyarország piacvezető mezőgazdasági integrátorának. A digitális molycsapdát fejlesztő csapat a programnak köszönhetően kialakította együttműködését a KITE-vel, megkezdték közös fejlesztésüket.


Magyar startup technológiával modernizál a Bonafarm csoport

A NAK TechLab során, teret adva az innovatív megoldásoknak a Bonafarm csoport koncepció alkotásra és komplett monitorozásra kérte fel az Okosfarm cégét. Az együttműködés idén indul, és hozzájárul a Bonafarm csoport digitális stratégiájának megvalósításhoz.



 (nak.hu)

 

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám