Vármegyei hírek

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatóságának szervezésében 2020. március 6-án immár 21. alkalommal került megrendezésre Szolnokon a megyei gazdafórum.


A rendezvényt az előző évekhez hasonlóan idén is nagy érdeklődés mellett sikerült megrendezni, több mint 250 fő gazdálkodó, azon belül is 10 fő szaktanácsadó részvételével. Az elégedettségi kérdőívet mind a 10 fő kitöltötte.

Dr. Juhász Anikó, az Agrárminisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára részletesen ismertette az agrár-és vidékfejlesztési támogatások várható átalakulását, a főbb tendenciákat. Kihangsúlyozta, hogy jelen helyzetben még nem lehet konkrétumokról beszélni, mivel még nincs megállapodás az EU költségvetéséről. Amennyiben nem lesz megállapodás, abban az esetben átmeneti időszak következik, de a mezőgazdasági támogatások ebben az estben is folyósításra kerülnek a jogosult termelők részére. A támogatási rendszer fő pillérei várhatóan nem változnak, de a termelőknek fel kell készülniük arra, hogy az összegek folyósítását az eddigi szabályozásnál is bonyolultabb feltételrendszerhez kötik. A jogosultság is változik, üzemmérettől függő sávos degresszió lesz, illetve egy kötelező felső határ után általános elvonás. További változás, hogy a KAP költségvetésének mintegy 40%-a klíma-és környezetvédelmi célokra fog irányulni és fokozottan előtérbe kerül a modernizáció, az innováció, a szaktanácsadás és a kockázatkezelés.

Papp Gergely, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szakmai főigazgató-helyettese részletesen ismertette a mezőgazdasági adózási rendszer és a gazdálkodási formákra vonatkozó NAK javaslatot. A fő irányelv, hogy az agrárszektor termelői és a társas vállalkozások is megőrizzék a versenyképességüket és kiszámítható adózási, jogi-gazdasági környezetben végezhessék a tevékenységüket. A jelenlévők tájékoztatást kaptak arról, hogy mekkora bevételi összeghatárig lehet adómentes az őstermelői tevékenység, valamint az őstermelők családi közössége, illetve az is elhangzott, hogy mekkora adókedvezményt érhet el egy céges formában működő családi gazdaság. Fontos kihangsúlyozni, hogy a vonatkozó javaslatok több tárcaközti egyeztetésen vannak túl, de még nincs meg a végleges formátum. Az érintett minisztériumok között folyamatosak a szakmai egyeztetések. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara reményei szerint az Országgyűlés 2020 elején napirendre veszi az őstermelőkre, illetve a családi mezőgazdasági vállalkozókra vonatkozó jogszabályt.

Dr. Fazekas Sándor kormánybiztos, országgyűlési képviselő tájékoztatást adott a világban tapasztalható élelmiszerfogyasztási tendenciákról. A fogyasztás folyamatosan nő, ezzel együtt sajnos a pazarlás is növekszik. A magyar élelmiszer-előállítóknak, gyártóknak egy fokozódó globális versenyben kell helyt állniuk, ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő piackutatás és a potenciális exportpiacok beható ismerete. Nem elég jó terméket gyártani, el is kell tudni adni azt és ehhez ismerni kell az adott országra, kultúrára jellemző étkezési szokásokat.

 

 

(nak.hu)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám