Vármegyei hírek

Pályaorientációs napot szervezett Komáromban a NAK megyei szervezete általános iskolai diákok részére. Rengeteg sütőipari információval lettek gazdagabbak.


A NAK Komárom-Esztergom megyei szervezete 2017-ben a 7-8. osztályos általános iskolai tanulók részére – a munkaerő-piaci helyzet és szakmai szervezet véleménye alapján – a pék szakma népszerűsítésére szervez orientációs napokat. Ennek a programját az Ireks-Stamag cég vezetésének közreműködésével állítottuk össze. A prezentáció fókuszál a szakma újszerű bemutatására a pályában rejlő távlati potenciálok feltárására, továbbá próbálja a korosztályt „saját nyelvén” megszólítani.

Az első pályaorientációs nap Komáromban zajlott október 6-án az Ireks Stamag Kft.-nél. A Gyermelyi Általános Iskola 8. osztályos tanulói nagy izgatottsággal várták a szakmai előadással egybekötött üzemlátogatást. Jankó Miklós ügyvezető igazgató fogadta a diákokat és a kísérő tanárokat, majd átvezette őket az első helyszínre. Röviden bemutatta a kft. történetét. Az előadásból kiderült, hogy Johann Peter Ruckdeschel kulmbachi pék és sörfőző mester indította el több mint 160 éve családi vállalkozásként az Irekset. Első osztályú sütőipari alapanyagok, a legmagasabb minőségi követelményeknek megfelelő gabona és természetes nyersanyag képezi a cég kreatív termékötleteinek és vonzó receptjeinek alapját. Mindezek mellett a kiemelkedő minőségű sörmaláta egyik vezető gyártója is, neves sörfőzdék elismert beszállítója. A cégcsoport tevékenységi körébe tartozik továbbá aromák, fagylalt alapanyagok gyártása és forgalmazása is.

Az előadást követően Heitz Ferenc, a Jávorka Sándor Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium gyakorlati oktatásvezetője tartotta meg a szakképesítés iskolai szintű feltételeiről, a pályatükörről szóló beszámolóját. A program folytatásaként vetítés, interaktív prezentáció következett, melyet a cég saját promóciós műhelypultjában való kb. 1-1,5 órás játékos szakmai foglalkoztatás követett. Ennek keretein belül a diákok saját kezűleg készíthettek el különféle péksüteményeket.

A foglalkozást követően Jankó Miklós körbevezette a csoportot a gyártelepen. Először betekintést nyerhettek a laboratórium mindennapjaiba, ahol az alapanyagok és késztermékek bevizsgálása történik. Ezután következett a termelés, raktározás, csomagolás és logisztika területe. Az üzemlátogatás során kiderült, hogy új logisztikai központ létesült 10 m belmagasságú, 770 négyzetméter alapterületű, 1020 raklap férőhelyes raktárral és 130 m négyzetméteres elosztóhellyel. Ennek köszönhetően jócskán megnövekedett a komissiózási produktivitás és a raktárkezelési hatékonyság. A diákok közvetlenül nézhették végig a gyártás különböző folyamatait, valamint a munkakörülményeket és a különböző munkamódokat. Az üzemlátogatás végén a gyerekek hazavihették az általuk készített és megsütött péksüteményeket. A foglalkoztatásban aktívan szereplő diákokat külön ajándékban részesítették a cég munkatársai.

 

Zárásként a csoportot átvezették a Vita Sütő Kft.-hez. Ez a vállalkozás a Komárom és Környéki Sütőipari Vállalat jogutódjaként 1994 óta működik, mint a térség egyik legnagyobb és legismertebb sütőipari cége. Fő tevékenységként sütőipari termékek gyártásával foglalkoznak. Saját üzemeltetésű pékségükben a hagyományos és fagyasztott pékáruktól a finompékárukon keresztül az igényesen csomagolt pékárukig minden megtalálható.

 


(NAK)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám